Rendőrség: Történelmi rekordot döntött a megoldott bűnesetek száma

bilincs letartóztatás illusztráció
Pozsony |

A szlovák rendőrségnek tavaly eddig nem tapasztalt mennyiségű bűncselekményt sikerült megoldania, a bűnesetek felderítési aránya így elérte a 60,60 százalékot.

„Szlovákia fennállása óta még nem tapasztaltunk ilyen eredményt" – nyilatkozta Jana Maškarová rendőrfőkapitány-helyettes a rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján.

„A felderített bűnesetek száma az elmúlt tíz évben folyamatosan növekedik. 2018-ban az előző évhez képest 4823-mal kevesebb bűncselekményt jegyeztünk. A bűncselekmények természetesen függnek a régió lakosainak gazdasági és szociális aktivitásától is" – mondta Maškarová. 2017-hez képest 1,93 százalékkal nőtt a megoldott esetek száma. A rendőrfőkapitány-helyettes szerint a legtöbb bűnesetet általában Eperjes megyében derítik fel.

A rendőrség 2018-ban 61 392 bűnesetről szerzett tudomást. A legmagasabb elkövetési arány a Pozsonyi I. járásban volt. „Ez a legkisebb, de egyben a legnépesebb járás is, sok turistával" – tette hozzá Maškarová. A legkevesebb bűncselekményt tavaly Bán településen (Bánovce nad Bebravou) követték el.

A legtöbb eset a tulajdon ellen irányuló, illetve gazdasági jellegű bűncselekmény kategóriájába tartozott. Gyakori volt az adókikerülés, adócsalás, kábítószer hatása alatt történő gondatlan veszélyeztetés, alkoholfogyasztás, betörés, valamint a tartási kötelezettség elmulasztása.

A rendőrség az előző évhez képest tavaly 351-gyel kevesebb erőszakos bűncselekményt jegyzett, ebből a legtöbb, 856, Kassa megyében (Košický kraj) történt. 2018-ban az adatok alapján 67 gyilkosság történt, ebből 22 előre megfontolt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?