Orbán újra Matolcsy Györgyöt javasolja jegybankelnöknek

Budapest |

Március 3-án lejár Matolcsy György megbízatása, a magyar jegybankelnök azonban nem távozik sehová: Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy ismételt kinevezését javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki tisztségére.

Matolcsy Györgyöt 2013 márciusától nevezték ki hat évre az MNB elnökének. 2014-ben hozták létre vezetésével az MNB Pallasz Athénéről elnevezett alapítványait 260 milliárd forintból, melyek különféle pályázati lehetőségeket kínáltak, de a bírálatok szerint a közpénzből működő alapítványok számos „luxusberuházásra” költöttek, így például műkincsekre és nagy értékű ingatlanokra, ennek kapcsán pedig Matolcsy személye is támadások céltáblájává vált. A sajtóhírek szerint az alapítványok rokonokat is támogattak, 2016-ban például több mint 600 millió forintos támogatást kapott az a New Wave Production Kft., amely mögött Szemerey Tamás, Matolcsy unokatestvére állt.

A személyi összefonódások miatt az ellenzéki pártok képviselői az MNB-t a „Fidesz magánbankjának” nevezték.

Orbán azonban kitart a jegybankelnök mellett, és már levélben fordult Kövér Lászlóhoz, az Országgyűlés elnökéhez, melyben – tájékoztatva őt személyi javaslatáról – arra kéri a házelnököt, hogy intézkedjen Matolcsynak az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtti meghallgatásáról.

Matolcsy hat évre szóló jegybankelnöki megbízatása 2019. március 3-án szűnik meg. A Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szerint a szervezet elnökének személyére a miniszterelnök tesz javaslatot a köztársasági elnök számára. Egy személy legfeljebb két alkalommal lehet az MNB elnöke. „Semmilyen meglepetés nem várható Matolcsy György jegybankelnök újrajelölése témájában” – hangsúlyozta kétszer is a januári kormányinfón Orbán Viktor. A nem igazán egyértelmű kijelentés alapján a portfolio.hu villámfelmérésében részt vett piaci elemzők többsége arra tippelt, hogy az eddigi elnök folytatja tovább 2019. március elejétől a jegybank élén.

Ha Matolcsy marad a jegybankelnök, a piaci elemzők szerint az elkövetkező időszakban már aligha kerülheti el a kamatemelést.

A magyar inflációs mutató ugyan a decemberi szinten áll, az egyre nagyobb hangsúllyal figyelembe vett maginflációs mutató már elérte a jegybank inflációs célját, így már márciusban sor kerülhet a kamatemelésre. Az ING bank elemzése szerint nagyon közel került Magyarország a kamatemeléshez, ami 2011 után az első ilyen jellegű lépés lenne a magyar jegybanktól. (MTI, 24.hu, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?