Búcsút inthetünk 
az éjszakai bevásárlásnak

Pozsony |

A késő éjszakai, hajnali bevásárlásnak Szlovákiában egy időre biztosan befellegzett: mára a Tesco is elismeri, hogy a nonstop nyitvatartás nem gazdaságos, ezért a két utolsó, eddig éjjel-nappal üzemelő pozsonyi szupermarketjét is bezárja éjszakára.

Míg a többi szlovákiai üzletlánc este tízkor lehúzta a rolót, a Tesco korábban éjjel-nappal nyitva tartó szupermarketekkel szórta tele Szlovákiát, lehetővé téve, hogy a vásárlók bármikor betérhessenek az üzleteikbe. Sokáig ezt versenyelőnynek tartották, mára azonban a Tesco is belátta, hogy ez még Pozsonyban sem gazdaságos. A vidéki városokban már 2015-ben hozzálátott a nyitvatartási idő csökkentéséhez, a legutóbbi ilyen hullámra pedig tavaly októberben kerített sort, amikor a 150 üzletéből 101-ben módosított a nyitvatartási időn. Tavaly ősszel szüntette be a nonstop árusítást a besztercebányai, zsolnai, trencséni, zólyomi, kassai, lévai, turócszentmártoni, eperjesi, iglói, poprádi, Pozsonyban pedig a lamacsi üzletében. Az idei év elejére így már csak két olyan üzlete maradt az országban, amelyekbe bármikor betérhettünk. Közülük a pozsonyligetfalui Tesco Extra hipermarketben e héttől szüntették be az állandó nyitvatartást, így már csak reggel hattól este tízig vásárolhatunk benne.

Az utolsó nonstop üzlete, az aranyhomoki (Zlaté Piesky) Tesco e hónap végéig tart nyitva nonstop, március elsejétől éjszakára már ott is bezárnak.

A Tesco döntése mögött elsősorban az állhat, hogy az éjszakai nyitvatartás nem volt túl gazdaságos, hiszen ezt a szolgáltatást kevesen vették igénybe. Erre utalhat a Tesco hivatalos magyarázata is. „Február 11-től módosítottunk a pozsonyligetfalui hipermarketünk nyitvatartásán, figyelembe véve az üzlet látogatottságát, aminek köszönhetően rugalmasabban szolgálhatjuk ki a vásárlók igényeit” – nyilatkozta a sajtónak Lucia Poláčeková, a Tesco szlovákiai PR-menedzsere, aki szerint a változással az alkalmazottaiknak is kedveznek.

Egyes elemzők szerint sokat nyom a latban a kormány munkapiaci csomagja is, amely miatt már tavaly nőttek az éjszakai foglalkoztatás költségei, idén májustól pedig további emelés várható.

„A Tesco a döntésével csökkenti a működési költségeit, megspórolva az éjszakai műszakért kifizetett összeget”

– nyilatkozta Ľubomír Drahovský piaci elemző. Hogy a nyitvatartási idő csökkentése mögött gazdasági okok állnak, azt egyébként tavaly már a Tesco is elismerte, idén ráadásul újabb szigorításokat fogadtak el az üzletláncokkal szemben, amelyek tovább növelhetik a költségeiket. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?