Internetes tilalomra kötelezik az orosz katonákat

Moszkva |

Az orosz katonák a jövőben nem használhatják a küldetés közben helyük meghatározását lehetővé tévő okostelefonokat, illetve nem oszthatnak meg az interneten műveleteikkel kapcsolatos információkat - döntött kedden az orosz parlament.

 

A katonák jogállására vonatkozó törvény módosítására azután került sor, hogy egyes katonáknak a közösségi portálokra kitett posztjai alapján azonosítani lehetett a jelenlétüket egyes konfliktusövezetekben.

A parlament alsóháza, a duma által második olvasatban elfogadott törvénymódosítás értelmében az orosz katonáknak "nincs joguk az interneten közzétenni az orosz fegyveres erőkhöz való tartozással, illetve az esetleges küldetésükkel kapcsolatos információkat".

A  módosítás szerint a katonák "a jövőben ilyen információkat a médiával sem közölhetnek", az erre vonatkozó  tilalom a katonatársakra, a családtagokra és a rokonokra is vonatkozik. A katonák feladuk teljesítése közben nem vihetnek magukkal olyan elektronikus készülékeket, amelyek révén az interneten fotókat, hang- és videofelvételeket lehet közzétenni, illetve meg lehet állapítani a tartózkodási helyüket.

A szöveget még a felsőháznak is jóvá kell hagynia és Vlagyimir Putyin elnöknek is alá kell írnia.

A hadsereg az elmúlt években többször esett a katonái internet iránti érdeklődésének áldozatául. Egy orosz katona például 2014-ben, a kelet-ukrajnai konfliktus csúcspontján két olyan fotót tett ki az Instagram fotómegosztó portálra, amelyekről megállapították, hogy Ukrajnában készültek, holott hivatalosan az orosz hadsereg nem avatkozott be.

2017 végétől az orosz védelmi minisztérium olyan mobiltelefonokkal látja el a magas rangú tiszteket, amelyeken a kényes dokumentumokat fokozottan védik - írta az Izvesztyija című orosz napilap 2018 februárjában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?