Több mint 300 embert, illetve szervezetet jelöltek a békedíjra idén

Oslo |

Összesen 304 jelölt, köztük 219 ember és 85 szervezet esélyes az idei Nobel-békedíjra - közölte a kitüntetést odaítélő norvég bizottság kedden. A jelöléseket január 31-ig kellett leadni. A jelöltek számát tekintve rekord évnek számított 2016, amikor 376 jelölés volt, az idei év a negyedik ebben a rangsorban. A jelöltek kilétét a hagyományokhoz híven nem hozzák nyilvánosságra: a szabályzat szerint a névsort csak ötven év multán lehet közzétenni.

 

A bizottság egyébként is azt ajánlja mindenkinek, hogy ne hozza nyilvánosságra jelöltje nevét. Ez az ajánlás azonban nem kötelező hatályú, sok név megjelenik a sajtóban.

Értesülések szerint az idei év jelöltjei között van az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), valamint a görög-macedón névvita lezárása miatt Zoran Zaev macedón miniszterelnök és görög hivatali partnere, Alekszisz Ciprasz.

A norvég ellenzéki Szocialista Balpárt több tagja is közölte, hogy az eddig már kétszer is díjazott UNHCR-t jelölték. "Kezelnünk kell a menekültáramlatot új konfliktusok kirobbantása nélkül" - jelentette ki Karin Andersen, az ellenzéki párt parlamenti képviselője a Dagbladet című oslói napilapnak.

A görög és macedón vezetőket európai parlamenti pártcsoportok jelölték.

Uided Bucsamaui, a 2015-ben Nobel-békedíjjal kitűntetett tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett tagja szintén úgy nyilatkozott, hogy Cipraszt és Zaevet jelölte.

A Nobel-békedíjra bárkit lehet jelölni, de azok köre, akik jelölhetnek, korlátozott. Ebbe a körbe tartoznak a kormánytagok, törvényhozások tagjai, egyetemi professzorok, békekutatók és a korábbi Nobel-békedíjasok.

A díjat odaítélő bizottság a norvég parlament, a Storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét. A díjjal kitüntetett nevét októberben hozzák nyilvánosságra.

A többi Nobel-díjtól eltérően a békedíjat nem Stockholmban, hanem Oslóban adják át, de mindegyiket december 10-én.

Tavaly a kitűntetést Denis Mukwege kongói sebész-nőgyógyász és Nadia Murad iraki kurd emberi jogi aktivista vehette át, akik "a nemi erőszak, mint háborús fegyver alkalmazása" elleni küzdelmükért kapták meg a díjat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?