Nemsokára Kassán is beindul a közösségi autózás

e-carsharing
Kassa |

Az e-carsharing az autóbérlésnek egy már Európában is egyre elterjedtebb formája. Népszerűsége annak köszönhető, hogy előzetes regisztráció után, okostelefonnal, percalapú elszámolás alapján használhatjuk a járműveket az adott területen. A rövidebb-hosszabb időtartamra bérbe vehető autókat február közepétől már Kassán is kipróbálhatjuk.

 

Ahogy azt Peter Liba, a SHARE'Ngo vállalat ügyvezető igazgatója elmondta, Kassán már heteken belül beindítják a rendszert. „Egyelőre még nem tudok olyan szlovákiai városról, ahol valóban működne a carsharing. Tudomásom szerint Pozsonyban már volt egy hasonló kezdeményezés, de az inkább egy klasszikus autókölcsönző, mintsem közösségi autózás, ugyanis az autókat ugyanarra a helyre kell visszavinni, ahol kikölcsönözték, és biztonsági letétet is kell fizetni” – magyarázta Peter Liba.

Az ötlet lényege, hogy az embereknek nincs szükségük saját autóra a városokban. A város különböző pontjain elhelyezett gépjárműveket a felhasználó egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül találja meg. A hely kiválasztása után mobiltelefonos alkalmazással vagy vásárlói kártya segítségével lehet kinyitni az autót, melyet egészen a célirányig használhat. A célba érkezés után a felhasználó leparkolja a kocsit, és ezzel véget ér a történet. A gépjárműveket tisztítani vagy tankolni sem kell, és ugyanannyiba kerül, mintha a városi tömegközelekdést választanánk.

 

Kapcsolódó cikkünk

Bankó Tamás szepsi lakos jónak találja az ötletet, de nem biztos abban, hogy Kassa elég nagy-e ahhoz, hogy rentábilis legyen a rendszer. „Akinek saját autója van, az szerintem továbbra is azt fogja használni, de mivel a taxizás sem drága, úgy gondolom, nehéz lesz a célközönség bevonzása. Az efféle autókölcsönzés elsősorban a külföldről érkező turisták számára lehet érdekes. Ettől függetlenül mindenképp támogatom a kezdeményezést, alkalomadtán én is biztosan kipróbálom” – nyilatkozta lapunknak a fiatalember.

„Nagyon örülök ennek a szolgáltatásnak, hiszen ezek általában csak a nagyobb városokban működnek. Örülök, mert az elektromos autók használata olcsó és környezetbarát is, viszont attól tartok, hogy a vandálok megrongálják a gépjárműveket, és az a hír sem nyugtatott meg, hogy az első körben csupán tíz autó lesz elérhető” – mondta lapunknak Kovács Dávid kassai lakos.

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a kassai hálózatba a kínai gyártmányú, kétszemélyes elektromos meghajtású ZhiDou autókat iktatják be. Az autók nem szennyezik a levegőt, könnyen parkolhatók, használatuk nagyon egyszerű. A jelenlegi tervek szerint február 18-ától csak abban a belvárosi részben számolnak az autókkal, amelyet az Szlovák Nemzeti Felkelés sugárút, a Watson utca, a vasútvonal és a Jantárová utca határol. A kezdeti időszakban csak minimális számú autó lesz elérhető a területen, de idővel akár 150–200-ra is nőhet a számuk.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?