Dupla komáromi röplabdasiker

komáromi röplabda

Mindkét hétvégi hazai mérkőzését megnyerte a komáromi együttes a férfi-röplabdaextraliga rájátszásának harmadik fordulójában.
 

Az első győzelem

Szombaton az alsóház élcsapatát, a Slávia Svidník együttesét fogadta VK Spartak UJS Komárno csapata. Az alapszakaszban a keletiek mind a két mérkőzésen legyőzték a Duna-partiakat, emellett a hazaiakat az is ösztönözte a pontszerzésre, hogy a rájátszás első három mérkőzését elvesztették (kettőt idegenben, egyet otthon). A komáromiak a mérkőzést javuló játékkal – igaz egy kis megingással – biztosan nyerték 3:1-re (25:20, 25:22, 24:26, 25:21), s megszerezték első győzelmüket a rájátszásban.

Az első játszmát a komáromiak fölénye jellemezte. Koncentráltabban és minden játékelemben pontosabbak voltak ellenfelüknél. A svidníkiek a játékrészben egyszer sem vezettek, 9:8-ig fej fej melletti küzdelem folyt, de utána fokozatosan elhúztak Robin Pělucha védencei, és 16:10-nél már nem volt kétséges, ki nyeri a játszmát. Első szettlabdájukat értékesítve 25:20-szal zártak a hazaiak – 1:0. A második játszma kiegyenlítettebb volt, ami a vendégek jobb játékának volt a következménye. Erősítették szerváikat, és a védekezésük is hatékonyabb volt. Mindkét csapat arra fektette a hangsúlyt, hogy az ellenfél ne húzzon el, s a játszma végjátékában majd beleerősítenek. Ennek ellenére a komáromiak vezettek többször a játékrészben 1-2 ponttal, de a vendégek négyszer is egyenlítettek. A játszma hajrájában a Duna-partiak játszottak pontosabban és kevesebb hibával, s 25:22-re nyerték a szettet – 2:0. A harmadik játszma első fele is kiegyenlített volt. A játék színvonala ugyan esett egy árnyalatnyit, a hazaiak több ki nem kényszerített hibát vétettek, mint a vendégek, s ez hozta magával a játékrész szorosságát. 23:24-es állásnál a vendégek jutottak szettlebdához, amelyet a hazaiak még hárítottak, de a következő két pontot a vendégek érték el , és 26:24-re nyerték a játszmát – 2:1.

Az utolsó játszma tükörképe volt az elsőnek, a komáromiak végig fölényben játszottak, a játékrészben 4-6 ponttal vezettek. Bár a vendégek a játszma finisében mindent beleadtak, hogy fordítsanak és 22:18-ról feljöttek 22:21-re, egyenlíteni nem tudtak. A komáromiak zsinórban három pontot szereztek, s nyerték a játszmát 25:21-re, a mérkőzést pedig 3:1-re.

Papírforma szerint

A forduló másik mérkőzésén a házigazda komáromiak toronymagas esélyesként győzték le a bajnokságban eddig nyeretlen sereghajtó Stará Ľubovňa együttesét, amely eddig 23 mérkőzésen összesen két szettet nyert meg az extraligában. Az ólublói csapat szerényebb képességei ellenére igyekezett a lehetőségei szintjén teljesíteni, ami sikerült is, mert a hazai nagy esélyes csapattal szemben mindhárom szettben húsz körüli volt az elért pontjaik száma. A mérkőzést a komáromiak nyerték 3:0-ra (25:19, 25:19, 26:24). 

A mérkőzés érdekessége volt, hogy minden játszmában megközelítően a szett feléig tudták tartani a lépést a hazaiakkal a fiatal ólublóiak (az elsőben 11:11-ig, a másodikban 13:13-ig) A harmadik játszmában a komáromiak 12:12 után húztak el, de a vendégek a hajrában 24:24-re is egyenlítettek. A szoros helyzetben a Duna-partiak koncentráltak jobban, és 26:24-re nyerték a szettet, a mérkőzést pedig 3:0-ra. 

A tabellán a komáromiak 7. helye és az ólublóiak utolsó helye valószínűleg a rájátszás végéig állandósul. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?