Rekordévet zárt az országban a Dacia és a Renault

Dacia
Pozsony |

A Renault Slovensko piaci részesedése tavaly elérte a 9,7 százalékot, ami 10 383 eladott gépkocsit jelent. 2010-től ez a márka történetének legsikeresebb éve, ettől jobb eladási mutatókat csak a roncsprémium hatályosságának idején sikerült elérni.

 

Ehhez az eredményhez a legnagyobb mértékben a Dacia járult hozzá, amelynek 5095 gépkocsit sikerült eladnia – ez a legjobb eredmény azóta, hogy a márka belépett a szlovákiai piacra. A márka országos szinten a 8. helyre került. Egy hellyel jobb eredményt produkált a Renault, 5288 eladott gépkocsival lett országos szinten a hetedik leggyakrabban vásárolt autómárka.

„Ennek a sikernek az egyik alappillére volt az új Duster iránti hatalmas érdeklődés és az, hogy a Dacia mint márka, egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A Renault jó eredményéhez a céges kliensek számának emelkedése járult hozzá. Külön öröm, hogy a márkakereskedések hálózatának bővítése és fejlesztése is meghozta az eredményt” – mondta lapunknak a Renault Slovensko vezérigazgatója, Richard Evanson. Kihangsúlyozta, hogy 2018 mint a Dacia, mint a Renault számára rekordév volt. „A Daciának először sikerült Szlovákiában ötezernél is több autót értékesítenie. A Renault a B szegmensben könyvelt el sikert a Clio és a Captur modelleknek köszönhetően, s ugyanúgy a könnyű haszongépjárművek kategóriájában, ahol az eladások éves szinten több mint 50 százalékkal emelkedtek” – fűzte hozzá Stanislav Mihalovič, a márka marketingmenedzserre.

A Clióból egyébként Szlovákiában 1673 kelt el, ami éves szinten 32 százalékos növekedést jelent, a második legsikeresebb modell a Captur volt 895 regisztrációval. A Dacia számára a már említett új Duster volt a legnépszerűbb modell 1679 eladással. A márka modellpalettájának második legnépszerűbb autója a Logan MCV volt 1100 regisztrációval, közvetlen megelőzve a Sanderót, amelyből 1038 kelt el.

S mi várható idén? Stanislav Mihalovič szerint a Renault számára 2019 az új technológiák, motorok és infotainment rendszerek éve lesz. „Az év eseménye viszont kétségkívül a Clio új, ötödik generációjának a bemutatása lesz” – közölte a marketingmenedzser. A Dacia egy új Techroad elnevezésű limitált felszereltségi szinttel próbálja elcsábítani a vásárlókat, amely a Sandero, a Logan MCV, a Dokker, a Lodgy és a Duster modellekben lesz elérhető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?