Trump makkegészséges, de diétáznia és fogynia kéne

Washington |

Az amerikai elnök nem tart diétát, de makkegészséges - olvasható a Fehér Ház orvosai által kiadott közleményben. 

A mindenkori elnök évente átfogó, mindenre kiterjedő vizsgálaton vesz részt. Trumpot egy katonai kórházban vizsgálták több mint négyórás vizsgálaton. 
„Örömmel jelenthetem, hogy az Egyesült Államok elnöke nagyon jó egészségnek örvend, és ez várhatóan elnöksége idején végig, sőt még utána is így marad” - közölte Sean Conley, a Fehér Ház orvosa.

A rövid közlemény nem tér ki az elnök szívritmusára, vérnyomására vagy súlyára, mint tavaly, amikor közzétették, hogy az elnök túlsúlyos, kalóriaszegény diétát kellene követnie és ajánlatos 6-8 kilogrammot fogynia.

 A 72 éves Donald Trump nem fogyaszt alkoholt, nem dohányzik, ám mivel a hamburgerek és a pizzák nagy kedvelője, vélhetően nem nagyon tartja be a diétát. Testmozgásként szinte csak a golfot űzi, de sajtóhírek szerint gyakran sétál a Fehér Ház kertjében.

A tavalyi vizsgálata után a Fehér Ház akkori orvosa, Ronny Jackson váratlanul sajtóértekezletet is tartott, és közölte: Donald Trumpnak hihetetlenül jó génjei vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?