Kresák: nem voltam ŠtB-ügynök

Peter Kresák

Peter Kresák (Híd) elismerte, hogy neve valóban szerepel az ŠtB, vagyis a kommunista titkosszolgálat nyilvántartásában, ugyanakkor kategorikusan elutasítja, hogy együttműködött volna a szolgálattal. Ezzel tegnap Igor Matovič (OĽaNO) ellenzéki képviselő gyanúsította meg az alkotmánybíró-jelöltekről szóló vita során.

A Híd parlamenti képviselője elmondta, hogy 1987-ben egyetemistaként külföldi tanulmányi úton vett részt az USA-ban.

„Az út előtt felkeresett két személy, akik azt állították, hogy a külügyminisztérium munkatársai. Azt javasolták, keressem fel a helyi követséget, ha valami szokatlant tapasztalnék. Egyszer sem jártam a washingtoni követségen”

állítja Kresák azzal, hogy akkor nem fordult meg a fejében, hogy ez a megkeresés az együttműködésre való hajlamot volt hivatott szondázni. „Tanulmányi időmet az egyetemen, előadásokon, a könyvtárban töltöttem, meg sem fordult a fejemben, hogy bármilyen módon is együttműködjek a szolgálattal” – közölte Kresák. A titkosszolgálat 1988-óta ideológiai munkatársként tartotta nyilván. A Híd parlamenti képviselője azt állítja, csak az alkotmánybíró-jelöltek nyilvános meghallgatását követően kezdett kutatni azután, hogy jegyzi-e őt a szolgálat. A meghallgatáson Tibor Brnaťák kérdezett rá ŠtB-s múltjára.

Kresák az akkori útlevelével és vízumával igazolná, hogy az ŠtB-s nyilvántartás hamisítvány. Abban ugyanis két májusi és júniusi találkozót is feljegyeztek a szolgálat munkatársai, amikor vízuma szerint az USA-ban volt. Kresák állítása szerint 1988. január 5-én repült el és csak augusztusban tért haza. Kijelentette, hogy soha nem írt alá együttműködési megállapodást az ŠtB-vel.

Kresák kijelentette, hogy nem fog felszólalni a plénumban, nem fog magyarázkodni, mert nem akar visszaélni azzal, hogy bár bírójelölt és parlamenti képviselő is egyben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?