Mikas: Az eddigi vizsgálatok alapján senki nem betegedett meg a lengyel hústól

marhahús
Pozsony |

Eddig nem jelentettek egy megbetegedést sem a veszélyes lengyel marhahús fogyasztása miatt – jelentette be Ján Mikas, a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) igazgatója a parlament egészségügyi bizottságának ülésén.

 

Mikas továbbá elmondta, hogy a nagyjából 226 kilogramm mennyiségű veszélyes húsból 12 közétkeztetési egységbe szállítottak, ebből egy iskolába 42 kilogrammot. Hét másik oktatási intézményről az ellenőrzés során kiderült, hogy a veszélyesnek gondolt hús nem Lengyelországból, hanem Szlovákiából származik.

„Tizenkét közétkeztetési egység esetében nem sikerült egyértelműen meghatározni a hús eredetét, mert a regisztrációs szám alapján nem a szóban forgó vágóhídról származik, hanem egy másikról" – mondta. Mikas szerint ez azt jelenti, hogy a marhahús Lengyelországból származik, de nem az említett vágóhídról. „172,5 kilogramm marhahúsról van szó, amelyet azonban az ellenőrzés idején már elfogyasztottak" – tette hozzá.

„Január 29-től összesen 1308 ellenőrzést végeztünk, 574-et a közétkeztetési egységekben, 734-et iskolákban és óvodákban. A legtöbb ellenőrzést Kassa megyében (420), Nyitra megyében (283) és Pozsony megyében végeztük" – ismertette Mikas, aki szerint az ellenőrök továbbra is folytatják az ellenőrzéseket, és együttműködnek a regionális állat-egészségügyi és élelmiszer-felügyeleti munkatársakkal. A céljuk azonosítani a további 172,5 kilogramm hús eredetét.

 

Kapcsolódó cikkünk

Anna Zemanová (SaS), a parlament földművelésügyi és környezetvédelmi bizottságának tagja szerint jó hír, hogy senki nem betegedett meg a lengyel hústól. „Azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy csak azt a húst vizsgálták be, amelyet bejelentettek. A veszélyes hús feldolgozása nagy valószínűséggel már régebb óta tartott" – mondta a képviselőnő. A veszélyes hús Zemanová szerint más, feldolgozott hústermékbe is belekerülhetett.

„Még mindig nem kaptam egyértelmű választ arra, hogy leállították-e a lengyel hús behozatalát vagy nem. Úgy gondolom, hogy ez lenne a helyes lépés, mivel mostanáig nem derült ki, hogy csak egy vágóhíd érintett-e az ügyben vagy több. Felmerült ugyanis, hogy több különböző helyen folytattak hasonló tevékenységet. Egy ilyen lépés a részünkről rákényszerítené a lengyel feleket, hogy lépjenek, és alaposan vizsgálják ki az ügyet. Természetesen nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi lesz az eredménye az EU pénteki (2. 8.), lengyelországi ellenőrzésének" – tette hozzá Zemanová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?