Másodszor is eltemetik Andy Vajnát

Andy Vajna sírja

A múlt héten csütörtökön vettek végső búcsút Andy Vajnától Budapesten. Azt viszont kevesen tudják, hogy lesz még egy temetés Los Angelesben.

Vajna Tímea Magyarország mellett az Egyesült Államokban is örök nyugalmat szeretne biztosítani a férjének. Andy fiát és a szüleit is Los Angelesben temették el, így – érthetően – arra is vágyott, hogy a szerettei mellett, a Westwood Village sírkertben leljen végső nyugalomra. Tímea a szívén viseli a producer kívánságát, így Andy Vajna földi maradványainak egy része a család mellé kerül majd, lehetőséget biztosítva arra, hogy amerikai barátai is elbúcsúzzanak tőle.

Most, hogy véget ért a magyarországi búcsúztató, Timi minden energiáját az amerikaira fordítja, ami teljesen más lesz, mint a budapesti, hiszen eltérőek a szokások. Ott az összegyűltek sírás helyett vidám történeteket mesélnek az elhunytról, épp úgy, ahogy azt Arnold Schwarzenegger is tette a Fiumei úti temetőben.

Kapcsolódó cikkünk

Hot! magazin informátora szerint Vajna Tímea személyesen viszi ki a Andy urnáját Los Angelesbe a február közepére tervezett búcsúztatóra, amelynek szervezésében férje kinti cégeinek alkalmazottai segítenek. A temetésen feltehetően nagyon sokan lesznek, Antonio Banderason kívül még rengeteg sztárt várnak. Úgy tudni, a családtagjai közül Timit egyedül a nagymamája kíséri el.

(forrás: Blikk.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?