Lučanský: Jól halad a Kuciak-gyilkosság ügyében folytatott nyomozás

Milan Lučanský
Pozsony |

Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány szerint jól halad a Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében folytatott nyomozás. Az, hogy Maroš Žilinka ügyész és Daniel Lipšic volt belügyminiszter meggyilkolásának előkészítését a belügyminisztériumi felügyelőség fogja kivizsgálni, a rendőrfőnök szerint nem érinti a Kuciak-gyilkosság nyomozócsoportját.

Lučanský azt állítja, hogy erről a rendőrség, a Főügyészség, a Speciális Ügyészi Hivatal és a Belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatalának a vezetősége közösen döntött. „Erre azért is kerítettünk sort, hogy tehermentesítsük a Kuciak-gyilkossággal foglalkozó nyomozócsoportot. A döntés azonban a nyomozást nem fogja érinteni, ez továbbra is úgy halad, ahogy kell. Azok az emberek vesznek benne részt, akik azelőtt is ott voltak, a felügyelő ügyészt is beleértve. Ezt a csapatot támogatom” – mondta a rendőrfőnök abban a videóban, amely felkerült a rendőrség közösségi oldalára.

Az országos rendőrfőkapitány egyúttal elmondta, hogy a döntés nemcsak Lipšic és Žilinka ügyiratát érinti, hanem a Peter Šufliarsky főügyészhelyettes megölésének az előkészítésével kapcsolatos aktát is. „Ha felmerül a gyanú, hogy az eljárásban rendőrök is érintettek, akkor törvény teszi lehetővé, hogy az ügyet a felügyeleti szolgálat alá vonjuk, amely kifejezetten a rendőrök által elkövetett bűncselekményekkel foglalkozik” – magyarázta Lučanský. A rendőrfőnök azt állítja, hogy a minisztériumi felügyelőség már az ő vezetése alatt is nyomozott a gyilkossági ügyben, és szerinte elég jól haladt.

„Ha úgy fognak haladni a dolgok, ahogy kellene, akkor ez a két csoport egy közös ponton fog találkozni a többi csoporttal együtt, amelyek egy speciális bűnügyi csoportból váltak ki, és gazdasági jellegű bűnügyekkel, korrupcióval és további erőszakos bűncselekményekkel foglalkoznak” – mondta Lučanský, aki abban bízik, hogy a nyomozati iratokból nem fog sok információ kiszivárogni. „Az, hogy információk szivárognak ki, és ezekkel nem bánnak óvatosan, végül csalódást okozhat, mert mindenki mindent fog tudni, de senkit sem fogunk tudni elítélni” – figyelmeztetett.

Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter szerdán azt közölte, hogy a döntés, mely szerint a belügyminisztériumi felügyelőség fogja kivizsgálni Žilinka, Lipšic és Šufliarsky ügyét, csupán adminisztratív jellegű volt. Hangsúlyozta: a Ján Kuciak és Martina Kušnírová gyilkossági ügyén dolgozó nyomozócsoport a Főügyészség és a rendőrség vezetőségének a teljes bizalmát élvezi.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?