Frusztráltan indult újra a Magyar Nemzet

orbán magyar nemzet

A tavaly megszüntetett, és tegnap újra indult Magyar Nemzet első számában „szellemi honvédelmet” ígér, és még mindig ott tart, hogy a nemzetközi liberalizmus támadja az Orbán-kormányt. A lap újraindítása miatt megszüntetett Magyar Idők szerkesztőségével, de új főszerkesztő irányításával készülő lap első száma a G-nap 4. évfordulóján jelent meg.

„Orbán Viktor miniszterelnök környezetéhez nem is mérhető államférfi, de a futball közegében visszavedlik csillogó szemű rajongóvá” – ez a rajongó hűségnyilatkozat még 2013-ból származik Ballai Attilától, aki akkor a Nemzeti Sport újságírója volt. Ballai Attila a szerdán újraindult Magyar Nemzet új főszerkesztője lett. Fenti sorai jól érzékeltethetik, hogy mennyire lesz „kritikai” a lap hozzáállása a hatalomhoz. Igaz, Ballai Attila a Népszavának nyilatkozva azt mondta, szeretnének szakítani a Magyar Idők gyakorlatával, hogy fenntartás nélkül támogassanak olyan kormányzati intézkedéseket is, amelyek éppen a magyar sajtó ellehetetlenítését célozzák, és egyébként is azért dolgoznának, hogy „ne süllyedjen tovább az újságírószakma megítélése”. A Magyar Nemzetet ezért „nyitott, mértéktartó” lapként szeretné működtetni.

Az elmúlt 4 év

Ehhez képest az új lapvezetés egyik első lépése volt, hogy gyakorlatilag elérhetetlenné tették a korábban megjelent cikkeket. Korábban a Simicska Lajos tulajdonolta Magyar Nemzet írta meg legelőször, hogy Semjén Zsolt helikopteres rénszarvasvadászaton volt Svédországban (az utat egy kormányközeli üzletember fizette), vagy, hogy Kósa Lajos egy közjegyzői nyilatkozat szerint egy idős nő megbízásából papíron 4,3 milliárd eurót kezel. Mostantól ezekre a tartalmakra nem lehet rákeresni a Magyar Nemzet archívumában.

G-nap

Az újraindulás dátuma, február 6., szimbolikus: ez a 2015-ös „G-nap” évfordulója, és bár azt a miniszterelnök környezetéből többen tagadták az Új Szó munkatársának, Orbán Viktor számára igenis fontos volt, hogy Simicska Lajos vereségének teljessé válása ezen a napon következzen be. Nem véletlen, hogy maga Orbán Viktor is posztolt egy fényképet saját Facebook oldalára, amin Magyar Nemzetet olvas.

A lap egyes írásai ennek ellenére is inkább frusztrációt, mint diadalt sugallnak. Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ vezetője a magyar és a nemzetközi médiahelyzetet elemezni kívánó publicisztikájában még mindig arról ír, hogy liberális véleménydiktatúra, a „píszí” terrorja uralkodik, amit meg kell törni, majd így folytatja: „a balliberális oldal valójában nem híve a jó újságírásnak és a médiapluralizmusnak, mert csak saját szájszagos leheletét szereti viszontérezni a nyilvánosságban – ellenkező esetben a megfélemlítés és fenyegetés hol burkolt, hol nyílt eszközeivel terrorizálja a más véleményen lévőket”.

Boross igen, Soros nem

A lap hosszú interjút közöl Boross Péter volt miniszterelnökkel is. Ebben szintén a már ismert kormányzati kommunikációs paneleket olvashatjuk vissza arról, hogy Európa kultúrája veszélyben van, a magyar kormány ez ellen küzd, és ezért akarják a bevándorláspárti, liberális erők eltávolítani, ezért támadják Orbán Viktort külföldön. Boross a túlóratörvénnyel szemben szervezett tiltakozásokról, az ellenzéki képviselők vegzálásáról a köztévé székházában azt mondja, „mostanában női politikusok viszik a prímet a primitívségben, a színvonal alatti akciók terén. Ezt láthattuk az országházi botrányokozás, vagy az MTVA székházban való garázdálkodás alkalmával is”.

Egyvalamiben viszont kétségtelenül meglepetést keltett a Magyar Nemzet első számra. Egyetlen cikkben sem fordult elő Soros György neve, és nem voltak a Magyarországot fenyegető migrációs hullámmal riogató cikkek sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?