A maffia szolgálatában

sako

Megfigyelnek, maffiózókkal barátkoznak és a hatóságok munkáját az alvilág szolgálatába állítják. Ha igaz, amit sejteni lehet, még nagyobb a baj, mint gondoltuk.

A Kuciak-gyilkosság ügyében folytatott nyomozás rettentő sok izgalmas mellékszálat termelt ki (elég a meglelt Gorilla-akták hanganyagára gondolni) és a bulvársajtót is ellátja munícióval (Glváč mucuska és cicája üzenetváltásai). A legérdekesebb viszont mégiscsak az, hogy a maga teljes meztelenségében mutatja, hogyan működik a valóságban a szlovák állam. Milyen séma alapján mozognak a szereplők, kik irányítják őket, hogyan segítik ki egymást. És ez a legelszomorítóbb része – leszámítva persze a nyomozást elindító brutális kettős gyilkosságot.

Oligarchák nevezik ki a minisztereket, háttéremberek profitálnak a kormányzati megrendelésekből. Ezt eddig is sejteni lehetett, elég fellapozni a smeres kormányok botránylistáját – túlárazott tenderek, nem ritkán felesleges megrendelések, haveri beszállító körök. Így működik a politika, legyintenének rá sokan pesszimistán, pedig nem így kellene működnie – de a Kuciak-ügy ennél megdöbbentőbb látleletet ad.

A sikamlós Glváč-sztori mellett kisebb médiafelhajtást kapott az a hír, hogy Ján Kuciakot a meggyilkolását megelőző hónapokban a volt rendőrfőkapitány utasítására a rendőrség és az adóhatóság adatbázisa alapján átvilágították és egy operatív anyagot állítottak össze az újságíróról. Álljunk meg itt egy pillanatra.

Egy polgárról, aki ellen semmiféle büntetőeljárás, nyomozás nem folyik, aki munkájából kifolyólag az oligarchák viselt dolgairól ír, a hatóságok dossziét állítanak össze. Arról az újságíróról, akit védeniük kellene, miután Marián Kočner megfenyegette őt, ő pedig emiatt feljelentést tett. 

Egy normális állapotban lévő társadalomban ez földrengésszerű mozgásokat idézne elő, ám Szlovákiában az utóbbi egy évben a nem normális vált normálissá, így az egész történetet apró változtatásokkal kibekkelte a kormánykoalíció.

A nyomozás eddigi állása szerint tudjuk, hogy Kočner megfigyeltette Kuciakot és más, számára kényelmetlen cikkeket író oknyomozó újságírókat. 
 

A rendőrségen összeállított dosszié pedig minden bizonnyal ahhoz a nyitrai oligarchacsoporthoz került, amely szintén részt vett a megfigyelésben. 

Most azt állítják, nem tudták, hogy gyilkosság lesz a vége – és ezt fenntartásokkal akár még el is hihetjük, mivel ilyenre tényleg nem volt korábban precedens –, ám ettől még egy civilizált országban ezért börtönbüntetés jár.

Az eddig nyilvánosságra került információk alapján pedig ennek a nyitrai csoportnak volt tagja a korábbi rendőrfőkapitány is – és a kör bezárul. Ezt a kört pedig csak a most hatalmon lévő bagázs következetes „defenesztrációjával“ lehet áttörni és eltörölni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?