Annyi mindentől lehet rettegni! Repüléstől (aerofóbia), fogorvostól (dentofóbia), attól, hogy egy kacsa néz bennünket (anatidaefóbia). És a munkától is (ergofóbia).
Ha továbblapoznak majd, és elolvassák dr. Kopácsi László pszichiáter hozzászólását a témában, megtudhatják, milyen gyakori betegségről van szó. Nem foglalkozunk vele eleget, pedig a pszichiátriai betegségek között igencsak előkelő helyen áll, a nőknél az elsőn, a férfiaknál pedig a másodikon. Megdöbbentő adatok, igaz? A lakosság 20%-a szorong. Kopácsi doktor szerint bizonyos fóbiák gyakoribbak, ezek a következőképpen csoportosíthatók:
Szituációs fóbiák: szociális fóbia, agorafóbia (klausztrofóbia), akrofóbia (magasság), eritrofóbia (elpirulás), dentálfóbia (fogorvosi beavatkozás), hidrofóbia (vízbe merülés), astrafóbia (dörgés-villámlás), emetofóbia (hányás), aviofóbia (repülés), diszmorfofóbia (testi hiba), tokofóbia (szülés), autofóbia (elszigeteltség, egyedüllét) stb.
Állatfóbiák (zoofóbiák): pl.: arachnofóbia (pók), apifóbia (méh), herpetofóbia (hüllők), ornitofóbia (madarak), kinofóbia (kutya), ailurofóbia (macska) stb.
És ezek csak a leggyakoribbak. Emellett van számos olyan, mely egy-egy embert érint, mely csak néhányak mindennapjait keseríti meg. Ilyen a dextrofóbia, amikor valaki a tőle jobbra elhelyezkedő tárgyaktól irtózik, a botanofóbiás a növényektől lesz rosszul, a kozmikofóbiában szenvedő pedig a világmindenség végtelenségétől fél, s nem bír a csillagos ég alatt állni.
A fóbia társai a szorongás és a félelem, melyekhez egyértelműen negatív jelentés társul.
A modern háború
Félni majdnem mindentől lehet, és az információs korban, amikor percenként özönlenek ránk a rettegésre okot adó hírek, felesleges csodálkozni azon, ha egyre többen ülnek a pszichiátriai rendelők várójában. Már aki beismeri, hogy bizony gondok vannak. Richard Bandler amerikai tréner szerint „a félelmek alapját nagyrészt az adja, hogy az ember nem a külvilágra figyel. Úgy könnyű félni, ha a fejünkben kavargó képekre figyelünk, és csak pörgetjük magunkban a rossz érzéseket.” Egy-egy légi katasztrófáról szóló hír (arról nem is beszélve, hogy néhány csatornán légi katasztrófákkal foglalkozó műsorformátumok vannak) elriaszthat a repüléstől akkor is, ha sose próbáltuk, holott elenyészően kicsi az esélye annak, hogy valaki ily módon haljon meg.
Aztán ott vannak a terrorcselekményekről szóló híradások, meg az, mikor, hol akadályozták meg a vérontást. Nem is csoda, ha valaki egy ilyen hír után nem szívesen utazik Tunéziába (2015-ös merénylet, amikor 38 turistával végzett egy őrült) vagy Strasbourgba (2018 decemberében egy fegyveres mészárolt). Ez a félelemben tartás egy modern háború. Amikor szabad akaratunkból korlátozzuk a szabadságunkat. Pedig vajon mennyi arra az esély, hogy ugyanott történik egy újabb katasztrófa?
Rossz vagy jó?
Ebből a szemszögből egyértelműen rossz dolog a félelem, viszont van olyan megvilágítás is, amikor pozitív töltete van (akik szereik a horrorfilmeket, azokat valószínűleg jó érzéssel tölti el). Szakértője ennek Al Ghaoui Hesna, aki a Félj bátran című könyvében kifejti, hogyan befolyásolja testünket a félelem, melyet igenis javunkra lehet fordítani. Tapasztalata akad bőven, hiszen konfliktuszónákból adott tudósításai során rengetegszer került nem mindennapi helyzetbe.
Marie Curie fizikus és kémikus is hasonló véleményen volt: „Az életben semmi félelmetes nincsen. Csak meg kell próbálnunk megérteni. Ha többet értenénk belőle, máris nem lenne annyi félnivalónk.” Ez volna a megoldás? Jobban megismerni a körülöttünk lévő világot? A történelem ezt igazolja, hiszen a sötét középkorra leginkább a tudatlanságban és félelemben élés volt jellemző. Gondoljunk csak a boszorkányüldözésre, amikor elég volt az elevenen való elégetéshez annyi, hogy valakit boszorkánynak gondoltak. A tudatlanság és a félelem elegyéből rengeteg tragédia született. Ma már butaságnak tartjuk, és azt gondolhatjuk, hogy a felvilágosult és tájékozott világban ilyen nincs, de ezzel csak becsapjuk magunkat. Hiszen mi is bűnösnek kiáltunk ki egyes népcsoportokat, félünk tőlük, pedig nem is ismerjük őket, nem tudunk róluk semmit. Könnyebb támadni, ami fegyvert ad a szélsőséges, populista politikusok kezébe, ha tájékozatlan és félelemben tartott választóik vannak. A félelem ellen tehát jó orvosság lehet, ha tájékozódunk, ha érdeklődéssel figyelünk a körülöttünk történő dolgokra.
Segít a mese is
Majdnem minden kisgyermek életében jelen van a félelem, a fóbia. Képzeletvilágukban a sötétségről, az ágy alatt lakó szörnyekről ijesztő dolgokat láthatnak. Nem is gondolnánk, hogy a képzelet szülötteit milyen kreatívan le lehet győzni. Például a mesével. Kádár Annamária pszichológus azt mondja, hogy egy történet mindenki számára egyedi. „Bármit olvasunk, azt a képzeletünkben is meg kell alkotnunk, és az teljesen más lesz, mint amit valaki más ugyanannak a könyvnek az olvasása során megteremt. Emiatt nevezik az olvasást újrateremtő, újraalkotó folyamatnak, mert bármely mű értelmezése a saját élettapasztalataink, emlékeink, sérelmeink, örömeink függvényében történik.” Így aztán a gyerek a maga világába tudja ültetni a történetet, odaképzelheti magát a főhős szerepébe, aki ha le tudta győzni a félelmét, akkor neki is sikerülhet. Molnár Kantner Éva meseterápiás szakember, pszichológus szerint nem elég a mesét felolvasni, meg is kell beszélni a tanulságát, sőt, még jobb, ha ezután is foglalkozunk vele, ha rajzot készít róla a gyermek. Arra is érdemes figyelni, hogy milyen mesét választunk. Hiszen vannak olyanok, amelyek picit nagyobbaknak szólnak, például az Andersen-félék. Ezek lehet, hogy az ellenkezőjét váltják ki a kicsikben, nem biztos, hogy már felkészültek rájuk.
A félelem tehát meglehetősen komplex, lehet jó és rossz, társulhat hozzá fóbia, amely annyira már nem kellemes, de egy dolog biztos: kortól és nemtől függetlenül majdnem mindenkit érint, azokat is, akik, mint Monk, a flúgos nyomozó, mindentől irtóznak, és azokat is, akik még nem találkoztak azzal a dologgal, melytől rettegnek. Ők a szerencsésebbek.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.