Önök írták

Ad Szállnak a darvak

Többször elolvastam a Vasárnap 2. számában közölt vezércikket, amely reális képet mutat mindennapi életünkről, gondjainkról. Őszintén gratulálok az íráshoz. Szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Valóban igaz, „ha ez így megy tovább, a Föld rogyik ki alólunk”. Igen, a 21. század emberének legnagyobb gondja saját élete, léte e Földön. Tehát nem is a Földet kellene megváltoztatnunk, hanem az embereknek kell megváltozniuk. Többet kell tennünk saját sorsunk alakításáért. Azon kell fáradoznunk, hogy emberibb legyen a Föld és az ember. Úgy kell élnünk, hogy a múltunkra mindig visszanézhessünk. Csak egyszer élünk ezen a világon, most kell megtennünk minden jót, amit bárkivel megtehetünk, most kell segítenünk másokon, ott, ahol segíthetünk. Kívánatos, hogy társadalmunkban teremtődjenek meg a feltételek a valóban méltóságteljes élethez, hogy az ember saját elképzelései szerint haladjon a maga útján, ne kelljen megküzdenie felesleges akadályokkal.

Sienkiewicz szerint „nekünk, embereknek az a feladatunk, hogy létünknek nyomát hagyjuk ezen a Földön”. Jó is volna, ha mindez pozitívum lenne! De Radnóti figyelmeztetése mindig időszerű: „Ember vigyázz, figyeld meg jól a világod, ez volt a múlt, emez a vad jelen, és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.” Tehát egyre jobban tudatosítanunk kell létünk fontosságát, becsülni az igazi értékeket, becsülni egymást. Legyen életünk igazi ösztönzője a holnap öröme!

Nyustyin Ferenc, Zselíz

Tettekre van szükség!

A rendszerváltás óta nagyon sok víz lefolyt a folyókon, de sok változás is történt. Jók is, rosszak is. Kezdeném azzal, hogy az újonnan megalakult kormány felosztotta az állam vagyonát. Olyan formában, hogy részvényi kötvényeket bocsátottak ki megvételre, kuponos privatizáció név alatt. Mi, kisemberek éltünk is azzal a kínálattal, ám a szükséges információk hiányában nem sokat nyertünk vele. Nesze semmi, fogd meg jól. Én még nemrégiben személy szerint átadtam az államnak egy részét, mert sehol sem tudtam értékesíteni. Most már persze tudom, hogy az államvagyon része ott kelt el, ahol azt az ügyeskedők elosztották. Akkor arról fogalmam sem volt, hogy a leépített gyárakat, üzemeket felvásárolták, aminek egy részét eladták külföldi befektetőknek. Ez a furcsa üzlet a szlovák államnak nem nagy előrehaladást hozott, mivel az említett gyárak, üzemek az ország fő anyagi forrását jelentették.

Beálltunk az EU-ba, eltörölték a határokat, átváltották a koronánkat euróra, szóval jöttek a változások. Jók is, rosszak is. A jó az, hogy szabadon utazhatunk más országokba, és ide is jöhetnek más országokból. Szlovákiában felvirágzott a csempészet, drogkereskedelem, maffiabűnözés stb. Az euróról annyit, hogy igyekeztek összehangolni a kereskedelmi árakat a többi EU-országéval, csak a béreket és nyugdíjakat felejtették el átszámolni. Szóval, húsz év alatt sok ügyeskedő úgy meggazdagodott, mint egy olajmágnás. Ugyanakkor nagyon sok a szegény és a hajléktalan. Az emberek már megsokallták a sok rosszat, és szeretnének jobb életmódot, és igazságot biztosítani saját és gyermekeik számára, már ki mernek menni az utcára, jelt adni az elégedetlenségüknek. Persze, a legutóbbi tüntetés kiváltó oka főleg a két fiatal újságíró értelmetlen meggyilkolása volt. Több miniszter és fő vezető lemondott a posztjáról, de valahol a háttérben csak meghúzódnak továbbra is, ahonnan tudják irányítani az embereiket. Tehát marad minden a régiben. Az ügyeskedőktől nem veszik vissza a sok pénzt, vagyont, földeket, gyárakat stb. Szerintem gyökeres változásokra volna szükség, hogy a tisztességes emberek is tudjanak tisztességesen megélni.

Igaz, hogy az új miniszterek és posztra kerülők tudnak nagyon meggyőzően beszélni, hatni az emberekre a tévében és médiákban, de én személy szerint már nem hiszek a szép szavakban. Ezek ideje lejárt. Már tettekre volna szükség.

Tóth Éva, Kassa

A magyar kultúra napja Királyfiakarcsán

A Petőfi Baráti Társulás (PBT) tagsága hagyományokhoz híven ez évben is megünnepelte január 20-án a magyar kultúra napját a királyfiakarcsai kultúrházban. Kölcsey Ferenc Himnuszát mély átéléssel Mellár László, a Szabó Gyula 21. Szakközépiskola negyedik osztályos tanulója szavalta el, aki az elmúlt években Magyarországon első díjat nyert az országos Himnusz-szavaló versenyen. Utána Vadkerti Imre, Zsapka Attila és Sipos Dávid vendégszereplése következett. Csodálatos verséneklésükkel, dalaikkal elvarázsolták a közel 150 tagú közönséget. Molnár Ilona iskolaigazgató a Corvina Könyvtár budai műhelye című kiállításra invitálta a tagságot február 3-án a Budai Várpalotába. Végül a nyékvárkonyi Szerencsés Magdolna dedikálta Mesél a szülőföld című nemrég megjelent könyvét. A tartalmas program után Erdős Péter, a PBT elnöke kötetlen beszélgetésre hívta a kultúrakedvelő tagokat és a királyfiakarcsai, várkonyi és dunaszerdahelyi közönséget. Kultúrával feltöltődve és élményekben gazdagon ünnepeltük a magyar kultúra napját Királyfiakarcsán. Köszönet a szervezőknek a szép vasárnapi délutánért.

M. I. és Szabó M.

Árpi és a műkorcsolya-bajnokság

Nagy szenzáció volt 1958 januárjában, hogy Pozsonyban rendezik meg a műkorcsolya-Európa-bajnokságot. Nem részletezem a felhajtást, ami átitatta az egész várost. A még gyerekcipőben járó televízió közvetítette a hangot, a riporterek hangját és a nézőtér zaját, a kísérőzenét a mi vállalatunk biztosította. Ez bizonyos szerelési munkát kívánt.

Árpi kapott megbízatást e berendezések üzembe helyezésére. A közvetítés színhelyére, a téli stadionba csak szigorú ellenőrzés után lehetett bejutni. Egy ilyen belépő igazolást ő is kapott. Volt azonban egy hiányossága: nem volt ellátva fényképpel. Ezt felismerték az ügyeskedők, és egy igazolvánnyal több személy is bejutott, mert kifelé menet már nem ellenőrizték. Az igazolványát a már bejutott kolléga kihozta, és átadta a kint várokozónak. De addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. El is törött, mégpedig a legártatlanabb személynél, Árpinál. Amint a munkája engedte, elsétált a közvetítőkabinoktól a jégpálya szélére megcsodálni a csodás mutatványok gyakorlását. Vesztére felismerte egy senkiházi, most a stadion alkalmazottja, és hívta a rendfenntartókat, akiknek Árpi nem tudott érvényes igazolást felmutatni, mivel kivitték, és felelőtlenül nem hozták időben vissza. Árpit leleplezték, és mint egy jegycsalót látványosan kivezették. Kategorikusan kijelentette, hogy az őt ért megalázó incidens után nem megy vissza a stadionba befejezni a munkáját. Lett is ebből több mint cirkusz. A felelőtlen kollégák közben jót szórakoztak a történteken. A munkát az esti programokig okvetlenül be kellett fejezni, és protokollárisan átadni a használóknak. Végül az igazgató erélyes beavatkozása parancsolta őt vissza az elhagyott munkahelyre.

Végül a korcsolyabajnokság körül minden sikeresen zajlott. Nálunk még nagyon kevés ember nézhette saját otthonában a közvetítést. Televíziókészülékek akkor főleg a kultúrházakban, az internátusokban, a nagy vasútállomások várótermeiben voltak.

Puss Rudolf, Somorja

50 éves találkozó

A párkányi magyar gimnázium 1968-ban végzett tanulói újra találkoztak 50 év után a gimnázium épülete előtt. Az öröm könnyei csordultak ki szemünkből, amikor megöleltük egymást. Emlékeztünk elhunyt osztálytársainkra és szeretett osztályfőnökünkre, Lukács Zsigmondra. Tiszteletükre a bejárati lépcsőnél mécseseket gyújtottunk. Egypár pillanatig úgy éreztük, hogy ők is ott állnak mellettünk, mint a ballagási csoportképen. Az iskola jelenlegi igazgatónőjének engedélyével megkerestük osztályunkat, annyi év után is mindenki megtalálta padját és padtársát. Majd az osztályelnök vezetésével következett az osztályfőnöki óra és az egyéni beszámolók. Mindnyájan nagy utat tettünk meg ez alatt az 50 év alatt, de megálltuk a helyünket. Felidéztük a régi emlékeket, egykori diákcsínyeket. Talán egy kicsit újra diákokká is váltunk. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy értékes emberekké váltak a párkányi magyar gimnázium egykori tanulói.

Štrbíkné Mókus Mária

Andódi emlékek

Kis Andód jaj, de szép helyen van. Még ma is éneklik az andódiak. Falunknak gyönyörű rétjei, legelői voltak, de sajnos az 1952-es és 1965-ös árvizeket követően szántóföldekké alakították őket. A megmaradt területeket kimérték építkezési telkeknek. A Cérgát mentén a kálvárián túl virágzott a kertészet. Minden megtermett, paprika, paradicsom és a többi termény, amire a családok konyhájában szükség volt. Ráadásul jövedelemhez is jutott belőlük a közösség. A gabona- és dohánytermesztés, a baromfi- és sertéstenyésztés, a szarvasmarha-tenyésztés, a tejtermelés a közösség jövedelmi forrását képezték. A kertészetet Czuczor János, Szekan Károly irányították. Az öntözésre a Cérgát vizét használták. A szivattyúkat a gépházban Hovorka Pál és id. Czuczor János kezelték. A gépház betonalapja még ma is a töltésen díszeleg. Csak a kertészet hiányzik. A kertészet öntözését a mesterföldi Kocsis Gyula és fiai, László és Károly végezték. A falu hölgyeinek java része a kertészetben dolgozott. 1959-ben az iskolai szünidő alatt én is jelentkeztem nyári munkára. A két kertész rám nézett mosolyogva. „Felveszünk, lányom, de neked ez nehéz lesz.” Vézna, kis termetű lány voltam. Szüleimnek az internátust fizetniük kellett, gondoltam, ha pár koronát keresek, hozzájárulok a kiadásukhoz. Utcabeli lányokkal dolgoztam, feledésbe nem merülő szép emlékeim maradtak.

A dohányfűzés közben szólt a nóta. Öröm volt dolgozni. Tisztelettel jegyzem e sorokat. Büszke vagyok eleinkre, szülőfalumra. Ma is érzékelem, hogy a fiatal gyermeki léleknek nagy szüksége van tanulásra, munkára, jókedvre. Hogy megtalálják helyüket az életben. A környékünkön az akácfa, fűzfa, nád, vessző mind érték volt. A szorgalmas emberek feldolgozták az akácot gerendának, kerítésoszlopnak. Vesszőből seprűket, kosarakat fontak, lábtörlőket készítettek, rőzséből, nádból kerítést. Az udvarokat tisztaság jellemezte. Az ablakokból nem hiányzott a muskátli. A mi Kertaljai utcánkban hófehér akácok ontották illatukat. Április utolsó napjaiban a gyermekek vették birtokukba a fákat. Színes krepp-papír szalagokkal díszítették fel. Így vártuk az utcánkban a bált, és május elsejét. A legények májfákat állítottak a lányos udvarokban.

Kik voltak a Kertaljai utca lakói? A jó szívű Veszely Laci bácsi, a pék, Czuczor, Deák, Jandák, Janeček, Bajtek, Bednárik, Jaďuď, Vaszkó, Kalkó, Moravszky családok. Vitkó Lajos gazda és családja, Bresztyánszky mozdonyvezető családja. A jó kedvű Ágh és hitét őrző Kiss családok: János, Mihály, Mária, Nándor. Az utcát zárták a szorgalmas Madarászok. A Kertaljai utcából az út egyenesen a tótmegyeri kastélykert kapujához vezetett. Sajnos, ezt is likvidálták. A kitelepítés, deportálás szétdobta a családokat. Sok barátság megszakadt. De a dalok őrzik az emlékeket, pl.: Az andódi kertek alja…, Messze van a kicsi falum…, és sorolhatnám.

Czuczorné Kis Irén, Andód

Embercsempészet

Nincs olyan nap, hogy a hírekben ne lehetne hallani korunk népvándorlásáról. Vagyis a migrációról. Ezen népvándorlásnak számtalan oka van. Főképpen az egyes közel-keleti országokban megszűnni nem akaró, hosszan elhúzódó fegyveres konfliktusok. A másik ok a globális felmelegedés, az 50 C-fokot is meghaladó hőség. A már kibírhatatlan meleggel együtt járó szárazság. Sok embernek szétlőtték, szétbombázták az otthonát. A nagy szárazság miatt nem terem semmi. Nincs elegendő élelmiszer, sokan csont-bőrre le vannak fogyva. Ha a menekültek ezek közül az emberek közül valók lennének, az egészet meg lehetne érteni. De sajnos ezek az emberek otthon halnak éhen. Csak a jobb módúak tudnak útra kelni, mindenüket pénzzé téve, felszámolva az embercsempészeket megfizetni, remélve, hogy Németországban, Nagy-Britanniában, esetleg Svédországban jobban fognak élni. Azok meg sok pénzért rengeteg embert felraknak egy-egy gumicsónakra, tutajra. Ezek annyira túl vannak terhelve, hogy elsüllyednek. Sok-sok ezren fulladtak a tengerbe. Vagy kamionokba zsúfolva haltak meg. Az embercsempészeknek kellene a körmükre taposni. Mivel nagyon sok menekült halálának okozói, nyugodtan lehet őket gyilkosoknak nevezni. Az embercsempészeket fülön csípve kellene megakadályozni a migrációt. Inkább segíteni kellene a háború, a nagy hőség és az aszály sújtotta országokat az újjáépítésben. Munkát adni a kezükbe, hogy otthon, a szülőföldjükön tudjanak dolgozni és megélni.

Vass Tibor, Köbölkút