Minél kevesebbet lóg a neten, annál olcsóbb a hotelszoba

*

A göteborgi Hotel Bellorában a szoba ára attól függ, a vendég mennyi időt töltött ott tartózkodása alatt a közösségi médiában. Azoknak, akik bejelentkeznek a göteborgi Hotel Bellora The Check Out Suite-jába – aminek a nevét stílusosan kikapcs névre is fordíthatnánk –, készen kell állniuk arra, hogy egy időre búcsút mondjanak okos telefonjuknak, és ki kell használniuk a lehetőséget, hogy egymással kommunikáljanak.

„Mi fontosnak tartjuk, hogy vendégeink egymással töltsék értékes idejüket, és ne a világhálón csüngjenek folyton. Tudjuk, hogy a különleges lakosztály kihívást jelent a XXI. század viselkedési szokásaival szemben, de hiszünk abban, hogy az igazunk van” – nyilatkozta Mariana Valderrama Gaete, a szálloda vezérigazgatója egy sajtóközleményben.

A szoba fel van szerelve egy érzékelő lámpával, ami kiszámítja az árat, attól függően, hogy mennyi időt töltenek a vendégek a neten, illetve a közösségi médiában. A lámpa fénye fokozatosan változik, és amikor pirosra vált, a szoba elérte a teljes árat.

A szisztémának meglepően nagy sikere van, ezért más formában is folytatják a kezdeményezést. „Valentin napján, február 14-én, egy egész családnak lehetőséget nyújtanak arra, hogy akár ingyen lakjanak a Hotel Bellorában. Ehhez az kell majd, hogy ne szörfözzenek folyton a neten, hanem egymással beszélgessenek. Ha így tesznek, ingyen lakhatnak nálunk” –  tette hozzá a szállodaigazgató.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?