Közülünk valók a VASÁRNAPBAN Zalabai Gyula növénynemesítő

Zalabai Gyula

Zalabai Gyula növénynemesítő egyike azoknak, akiket idén Andrej Kiska köztársasági elnök a Pribina-kereszt első fokozatával tüntetett ki.

Az elismerést Szlovákia gazdasági fejlődéséért végzett munkájával és jelentős tudományos eredményeivel érdemelte ki, de ő azt mondja, nemcsak neki, hanem az utóbbi években méltatlanul háttérbe szorult szakmának is szól.

A biológiából már diákkorában is a genetika érdekelt a legjobban, és úgy gondolta, hogy a növénygenetikában szabadabban szárnyalhat az alkotó fantázia, mint az erkölcsi határok miatt sokkal kötöttebb humángenetikában. Ezért választotta a mezőgazdaságot. Már a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán tudta, hogy a Felsővámos melletti Sósszigeti Nemesítőállomáson fog dolgozni, ahol az elődei, Bartalos Menyhért és Rákóczi Lajos is kiemelkedő szakmai munkát végeztek. 

Hogyan lett belőle növénynemesítő? Világszintű összehasonlításban hol állt nálunk akkor ez a tudományág? Mik ma prioritások? Milyen feltételeknek kell, hogy megfeleljen a jó minőségű búza? Miért épp a gabonafélék nemesítésére szakosodtak? Hogyan képzeljük el a nemesítés folyamatát a megrendeléstől addig, amíg a kiindulási anyag a vetőmag-kereskedőkhöz kerül? Miért kellenek mindig új fajták? A növénynemesítésben van olyan etikai határ, amelyet nem szabad átlépni? Mit tart a legnagyobb sikerének?

Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Vrabec Mária interjúját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?