Pálinkalovagokat is várnak idén Nagytárkányba

pálinka illusztráció
Nagytárkány |

A Tisza-parti községben ebben a hónapban rendezik meg a XIV. Nagytárkányi Kisüstipálinka-versenyt, melyre most először pálinkalovagokat is várnak.

Kopasz József, Nagytárkány polgármestere lapunknak elmondta, a községben az első ilyen megmérettetést 2005-ben szervezték, az elmúlt években a legtöbben 2010-ben versenyeztek itt, amikor a szakmai zsűri 47 termelő 103 főzetét minősítette. Tavaly azonban még ennél is több párlatot kellett rangsorolni – 55 termelő 105 pálinkáját. Az eseményre Szlovákiából, Magyarországról, Ukrajnából, Romániából és Szerbiából is érkeztek nevezések. Az idei versenyt 2019. február 23-án tartják, melyre aznap reggel 8 óráig, egy liter főzet leadásával lehet nevezni. A nemzetközi szakemberekből álló zsűri a szokott módon négy kategóriában – szilva-, alma-, borpárlat és egyéb – minősíti az italokat, melyek az elért pontszámok alapján arany, ezüst és bronz fokozatú besorolást kapnak. A versenyen – a hagyományokhoz híven – abszolút győztest is hirdetnek.

Kopasz József tájékoztatása szerint a pálinkaversennyel egyidőben gasztronómiai bemutató is lesz, melyen a helyi és a testvértelepülésekről érkező csapatok – az egyes tájegységekre jellemző – ételkülönlegességeit kóstolhatják meg a fesztiválra látogatók. Most először a Magyarországi Pálinka Lovagrend képviselőit is meghívták bodrogközi versenyre, ahol a pálinkalovagok egy részének szaktudására a zsűri munkájában is igényt tartanak. Február negyedik hétvégéjén a Nagytárkányba látogatók számos kísérőprogram közül választhatnak, lesz szakmai előadás, kirakodóvásár, kézműves-bemutató, de helyi és külföldi népi együttesek és szólisták is közönség elé állnak. Azt, hogy a verseny tizennegyedik évadján születik-e új nevezési rekord, természetesen egyelőre senki sem tudja megmondani, ám az biztos, hogy tavaly a régióban kiváló gyümölcstermés volt, így almából, cseresznyéből vagy szilvából a szokásosnál is több termett.

A tavalyi nagytárkányi verseny abszolút győztese egyébként a magyarországi Komoróról érkezett Szabó Zoltán besztercei szilvapálinkája lett. A legjobb borpárlatot az örösi Balla Krisztián, a legjobb szilvapálinkát a kistárkányi Pitóczky Gyula, a legízletesebb almapálinkát pedig a bélyi Varga Ottó készítette. Egyéb kategóriában hazai győzelem született, a szakemberek Vaszily Pál vilmoskörte-pálinkáját tartották a legízletesebbnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?