Improvizációs kórus alakul Komáromban

Süll Kinga
Komárom |

After Day néven alapít improvizációs kórust Komáromban Süll Kinga karnagy. A napokban zajlik a tagtoborzás, a próbák március elején kezdődnek.

Tájainkon újszerű kezdeményezésről van szó, de Magyarországon már több amatőr és profi improvizációs kórus működik, az egyik legismertebb a Tóth Árpád vezette Csíkszerda. Tóth Árpád a Felvidéken is tartott már szemináriumot, foglalkozást a témában, de improvizatív kórus nálunk eddig nem volt. Süll Kinga Németországban tanult kórus- és zenekarvezetést, itt próbálhatta ki magát énekesként egy improvizációs kórusban. Komáromban pedig szakmai vezetőként, karnagyként irányítja a munkát.

„Míg egy hagyományos kórus arra épül, hogy a karnagy vesz egy bizonyos kórusirodalmat, és a tagok a kottából eléneklik, ami elő van írva, az improvizációs kórus nem egy előre megkomponált darabot tanul be – magyarázta Süll Kinga. – Természetesen itt is vannak bizonyos szabályok, mint akár egy dzsessz-improvizáció során, de a közösen kialakított, megszabott keretek között minden tag számára adott a kifejezés szabadsága. Ez lehet szöveg, dúdolás, hangutánzás vagy akár mozgás.” Nem feltétel a képzett hang, a próbákon ugyanis nagy figyelmet fordítanak majd a helyes hangképzésre. Nem az énekeseknek kell profinak lenniük, sokkal fontosabb a vezető megfelelő szakmai tudása, neki kell meglátnia, kiben mi rejlik, és azt elő is csalogatni. A kórusmúlt, a rutin előnyt jelenthet, ugyanakkor el kell felejteni a kötöttséget. „Bizonyos értelemben önismereti tréningnek is felfogható ez a dolog, hiszen lesznek olyan feladatok, amikor fel kell tárulkozni, önmagunkból kell megmutatni valamit, le kell vetkőzni a gátlásokat – mutatott rá a kórusvezető. – A kórus egyben nagyon jó közösségformáló lehetőség.”

Ami a zenei stílust illeti, Süll Kinga elárulta: több forrásból szeretnének meríteni, a kiindulópont mindenképpen a magyar népzene, de az eleve improvizatív gospel és a spirituális zene is nagy hangsúlyt kap. Emellett várja a leendő kórustagok ötleteit, és közösen alakítják ki a repertoárt.

Az eddigi jelentkezők főleg a húszas-harmincas-negyvenes generáció tagjai közül kerültek ki. „Sokan szeretnek énekelni, de egy klasszikus kórus olyan kötöttségekkel jár számukra, amit munka, család, gyerekek mellett nem tudnak vállalni – mondta Süll Kinga. – A heti egyszeri próba, valamint a négy hónapos próbaidőszak végén tervezett egyszeri fellépés viszont még belefér nekik. A névválasztás, az After Day is erre utal, hogy a napi rutin végeztével, mintegy lazításként, levezetésként várjuk közösségünkbe az énekelni vágyókat.”

A tervezett ütemterv szerint a próbák márciustól júniusig, majd szeptembertől decemberig tartanak, hetente egyszer, szerdánként, a volt katonatemplomban. Mindkét időszakot egy koncert, pontosabban egy nyilvános próba zárja. Bővebb tájékoztatást Süll Kingától a sullkinga@ gmail.com címen vagy a 0915/ 737801-es telefonszámon kérhetnek az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?