Gašpar távozik a belügytől

Tibor Gašpar
Pozsony |

Tibor Gašpar nem lesz tovább Denisa Saková belügyminiszter (Smer) tanácsadója. Mindezt a miniszter az államfővel való találkozója előtt jelentette be

A köztársasági elnök, Andrej Kiska a sajtóban megjelent információk miatt találkozóra hívta Sakovát. A miniszter közvetlenül a találkozó előtt jelentette be, hogy meneszti Tibor Gašpar korábbi rendőrfőkapitányt.

Gašpar az előző hónapokban tanácsadói minőségében dolgozott a tárcánál, munkaviszonya csütörtöktől megszűnik és a rendőrség kötelékében sem folytatja a munkát. A miniszter szerint Gašpar közös megegyezéssel távozik, menesztését a tárcavezető így indokolta:

"Azért távozik, hogy lazítsunk a légkörön és ne nehezedjen rá akkora nyomás, illetve ne tűnjön úgy, hogy befolyásolhatja a nyomozást" - mondta Saková.

Arra kérdésre, hogy Gašpar adott-e utasítást a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak átvilágítására, a miniszter azt válaszolta, ezt a
nyomozóhatóság vizsgálja. Érdemben arra sem válaszolt, hogy az ügy kapcsán felmerült-e lehetőségként a lemondása.

Saková elmondta, az elnökkel értékelték a rendőrség működését attól az időszaktól kezdve, amióta ő áll a belügyi tárca élén. A miniszter a legtöbb kérdés elől a találkozó után is kitért. A sajtóban megjelent információkra, amelyek szerint Gašpar közel állhat a szervezett bűnözésben érintett személyekhez, így Norbert Bödörhöz, Saková megint csak úgy reagált, hogy ezt a nyomozó hatóságnak kell vizsgálnia. A Sme napilap szerint Gašpar nem akart távozni tanácsadói állásából, Saková pedig emiatt a lemondását is belengette. A Denník N a Smerhez közeli forrásokra hivatkozva azt írja, a pártban feszült a légkör a korábbi rendőrfőkapitány miatt. A lap szerint Gašpar mellett kitartott Robert Fico pártelnök és a Robert Kaliňák is.

A médiában megjelent információk szerint Gašpar még országos rendőrfőkapitányként utasítást adott Kuciak átvilágítására, mindezt néhány hónappal az újságíró meggyilkolása előtt. Az aktuality.sk portál információi szerint Pavol Vorobjov, a pénzügyi rendőrség hírszerzési osztályának vezetője mondta a rendőrségen tett vallomásában, hogy 2017 őszén kapott Gašpartól utasítást arra, a rendőrségi aktákból szerezze be a lehető legtöbb információt Kuciakról. Gašpar ezeket az értesüléseket határozottan elutasítja.

Sajtóinformációk szerint azonban Vorobjovot az ügyben már kihallgatták. Ezzel kapcsolatban Saková ismét a folyamatban lévő
nyomozásra hivatkozott, és elmondta, a vizsgálat eredményének függvényében a hivatalban lévő rendőrfőkapitány dönt majd Vorobjov személyéről, aki addig hivatalban marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?