Ide temetik Andy Vajnát - FOTÓ

Andy Vajna
Budapest |

Ma már megközelíthetetlen a Fiumei Úti Sírkert 19-es parcellája, ugyanis itt búcsúztatják és helyezik végső nyugalomra Andy Vajnát.

Utolsó pillanatokban derült ki, hogy pontosan hová fogják temetni Andy Vajnát, a hosszú betegség után elhunyt filmmogult.

A 200 négyzetméteres díszpavilon csak tegnap kezdett épülni a Fiumei Úti Sírkert 19-es parcellájában. A pavilont a Blikk egyik olvasója szúrta ki, amikor éppen virágot vitt kedvenc költője, Ady Endre síremlékére.

Nagy volt a készülődés, a kisteherautók alig fértek el, és biztonsági őröket is láttam. Nem lehetett nem észrevenni, mert a sírkert épp nagyon üres volt. Úgy láttam, a hangtechnikát szállították.

- nyilatkozta K. Sándorné a Blikknek.

 

A Miniszterelnökség kérte fel a Fiumei Úti Sírkertet kezelő Nemzeti Örökség Intézetét Andy Vajna állami temetésének bonyolítására, az esemény biztosításáért pedig a Köztársasági Őrezred és a Kormányőrség felel. Várhatóan alacsony kordont vonnak majd a 19-es parcella köré.

Bár a búcsúztatás és temetés az adófizetők pénzéből valósul meg, a sajtó és az érdeklődők nem vehetnek rajta részt.

(blikk.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?