A galántai kórházban dolgozik az év legjobb orvosa

o

A galántai kórház főorvosa, Dagmar Bodáková lett a Svet Zdravia hálózatának legjobb orvosa. A vállalat tavaly negyedik alkalommal ismerte el a díjjal a hálózatba tartozó orvosok munkáját. Dagmar Bodáková a galántai kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályának főorvosa.

Bodáková a negyedik orvos, akit ilyen díjjal jutalmaznak. A főorvos beiktatása óta számos új gyógyítási módszert és modern eljárást vezetetett be az osztályon. Több projekt előkészítésében is részt vesz, amelyeket megpróbál a gyakorlatba ültetve hasznosítani. A harmincéves tapasztalata van, nagy szakértelmével példát mutat a közösségnek és támogatja a szakmai fejlődést. Dagmar Bodáková elmondta, elismerést és újabb motivációt jelent neki a díj. „Ez nemcsak az én díjam, hanem az egész csapaté. Tavaly munkaerőhiánnyal küzdöttünk, de ez nem tört meg bennünket, és igazán kivételes közösség vagyunk. Amikor egy páciens, akit már háromszor újraélesztettünk és azt hittük, nem éli túl, később bemutatja a menyasszonyát, az mindig tovább hajt” – mondta a főorvos. Vladimír Dvorový, a ProCare és a Svet Zdravia vezérigazgatója is azt hangsúlyozta, hogy a tavalyi nehézségek ellenére is kiváló munkát végeztek az orvosok, és igyekeztek megfelelően kommunikálni a páciensekkel. „Igazán kivételes embereket tudhatunk a sorainkban, ezért nehéz volt a választás” – utalt a díjra a vezérigazgató.

Az év végén megrendezett gálán összesen tíz díjat és egy speciális elismerést adtak át az egészségügyi hálózatban dolgozóknak. A rimaszombati kórház lett az év legjobb kórháza és a nagymihályi kórházban van a hálózat legjobb infektológiai osztálya.

A Svet Zdravia társaság és lapunk kiadója a Penta befektetési csoport céghálózatának tagja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?