Kivégeztek Texasban egy rabot egy 1988-as gyilkosságért

Robert Jennings

Kivégeztek Texasban egy rabot, aki több mint harminc évvel ezelőtt agyonlőtt egy rendőrt egy kudarcba fulladt fegyveres rablás során. A 61 éves Robert Jennings mintegy három évtizede ült a siralomházban.

A Robert Jenningsre kiszabott halálbüntetést Texas állam huntsville-i börtönében méreginjekcióval hajtották végre helyi idő szerint szerda este. 

A Houston Chronicle című helyi lap, valamint a börtön nyilvántartása szerint a rablás idején Jennings éppen feltételesen volt szabadlábon, miután egy másik rablás miatt kiszabott 30 éves büntetéséből 10 évet letöltött. 

Elston Howard rendőr nem ügyfélként, hanem hivatalos minőségében volt a boltban; le akarta tartóztatni a szexshop egyik dolgozóját, mert engedély nélkül vetítettek filmeket. Jennings három lövést adott le a rendőrre, az utolsót már akkor, amikor Howard magatehetetlenül feküdt a földön. A bolt előtt egy autóban várt rá tettestársa, Robert Harvell, akivel vitába keveredtek, mikor Jennings elmondta, hogy lelőtte a bolt "biztonsági őrét", és a dulakodásban Harvell meglőtte Jenningset. 

Jenningset kórházba szállították, a rendőrök ott tartóztatták le. Harvellt anyja házában fogták el, ő 55 éves börtönbüntetést kapott. 

Jennings az első halálra ítélt, akit az idén Texasban kivégeztek. 2018-ban 13 embert végeztek ki a déli államban. 

Az Egyesült Államokban tavaly összesen 25 elítélten hajtották végre a halálos ítéletet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?