Gondolatok a pályaválasztásról

d

„Az élet sikerének titka nem az, ha azt tesszük, amit szeretünk, hanem, ha azt szeretjük, amit teszünk.” - T. A. Edison

Minden fiatal életében fontos döntés a pályaválasztás, amely meghatározza az életét. Ettől a döntéstől függ jövőbeli viszonya a munkához, és hogy a hivatásában megleli-e élete értelmét.

Ezt illetően is a legfontosabb tanácsadók a szülők és a pedagógusok, vagyis a család és az iskola. Hiszen az iskoláskor minden szakaszában – a tanulók életkori sajátosságait figyelembe véve – szólnunk kell a pályaválasztásról, gondoskodnunk kell gyermekünk irányításáról. Fel kell tárnunk előtte egy-egy szakma, foglalkozás, hivatás szép és jó oldalait, előnyeit, de nem szabad elhallgatnunk a nehézségeit, árnyoldalait és negatívumait sem. Együttes feladatunk tehát a hivatás és szakma szeretetére nevelni gyermekünket. Hiszen nincs szebb dolog, mint megtalálni és kibontani a benne rejlő értékeket.

A szülő mint minta

A pályaválasztási teendőkből nagy részt kell vállalniuk a szülőknek. Ők ismerik legjobban gyermekeik képességeit, érdeklődési körét és jellembeli tulajdonságait. Lehetőségük van intenzíven befolyásolni gyermekük gondolatmenetét, életcéljait, ideáljait. Azok a gyerekek, akik szoros kapcsolatban állnak szüleikkel, nyitottak a tanácsaikra is. A szülők azzal nyújthatnak gyermeküknek a legtöbbet, ha érdeklődnek az egyes hivatásokra való felkészülési lehetőségekről, és jó tanulmányi eredmények elérésére ösztönzik gyermeküket, hiszen ez a továbbtanulás feltétele.

A pedagógus mint nevelő

A pedagógus szerepe a tanulók pályaválasztásában szintén döntő tényező. A lexikai tudás elsajátítása mellett a hivatás szeretetére kell őket nevelni. Figyelembe kell venni a diák rátermettségét, intellektuális adottságait és jellembeli tulajdonságait. Fel kell tárni előtte a lehetőségeket és a megfelelő irányt. Kellő információval kell ellátni őt és a szülőket az egyes iskolafajtákról, az elméleti és gyakorlati oktatás formáiról.

Általános tapasztalat

A szülők érdeklődése gyermekük iskolai munkája, magatartása iránt az alsó tagozaton általában megfelelő. Ahogy azonban a felső tagozatra kerül, csökken az érdeklődés. Természetesen ebben is van kivétel. Az iskolának és a családnak arra kell törekednie, hogy meglegyen köztük a kölcsönös bizalom, és megbecsüljék egymást.

Élettapasztalataink alapján tudjuk azt is, hogy nem mindegy, milyen munkát, hol, milyen körülmények között és főleg mennyi pénzért, milyen társadalmi megbecsüléssel végez az ember. Nyilvánvaló, hogy mindenki a legjobb megoldásra törekszik. A választott szakma, avagy hivatás nem mindig lesz valóban a legjobb, de valószínűleg tartalmazni fogja a kedvező társadalmi pozíció eléréséhez leginkább szükséges két tényező valamelyikét. E két tényező a magas jövedelem és az értelmiségi foglalkozásokkal járó ún. felemelkedés lehetősége. Gondolom, a magas jövedelem és az értelmiségi életmódra való törekvés nem két különálló merev lehetőség, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy az igények az anyagiak felé tolódnak el. Teljesen érthető, hogy a szülők tudatosan jobb életet, jobb fogalakozást igyekeznek biztosítani gyermeküknek.

A jövőbeli hivatásra való felkészülés bizonyos fokú tudásszint elérését jelenti, amellyel az ember besorolja magát a társadalomba, és ezáltal lehetőség nyílik számára a munkavégzéshez.

Nyustyin Ferenc

A szerző nyugalmazott pedagógus

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?