A KMG és a Csallóközi Múzeum gazdag programot kínál 2019-re

Csallóközi Múzeum
Dunaszerdahely |

A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria (KMG) és a Csallóközi Múzeum gazdag programot kínál 2019-re. A KMG megalakulása 25. évfordulója alkalmából tíz kiállítással készül idén, az 55 éves Csallóközi Múzeum pedig az évfordulóhoz kapcsolódó kiállításon kívül egy évkönyv kiadását is tervezi, amely a múzeum tevékenységének elmúlt öt évét fogja bemutatni.

 

Iván Péter galériavezető elmondta: az egyik kiállítással Almási Róbert akadémikus festőről, a KMG kuratóriumának egykori alelnökéről emlékeznek meg. Ezen kívül Nemes László és P. Boros Ilona alkotásait is kiállítják idén. Lesznek összevont kiállítások is, melyekkel egyidejűleg emlékeznek meg a galéria alapításának 25. évfordulójáról és a KMG művészeti táborának húsz éves múltjáról.

Bevilagua Olga, a Csallóközi Múzeum munkatársa arról tájékoztatott, hogy februárban kerül sor a Gerstner István festőművész munkássága előtt tisztelgő emlékkiállításra. Hozzátette: lesz még idén egy helyi képzőművészek alkotásaiból összeállított kollektív kiállítás és sok egyéb tárlat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?