Věra Kunderová, az árnyékasszony

Věra Kunderová

Ha igaz a mondás, mely szerint minden sikeres férfi mögött egy sikeres nő áll, akkor Milan Kundera felesége, Věra Hrabánková méltán állíthatja magáról: a világ egyik legjelentősebb regényírójának, régi Nobel-díj várományosának nagy elismerést kivívott párja. Ő teremtette meg férje, A lét elviselhetetlen könnyűsége, A tréfa, a Búcsúkeringő, a Találkozás, a Nemtudás, a Lassúság, a Halhatatlanság szerzője körül azt a rendet, nyugalmat és biztonságot, ami Kundera életének elengedhetetlen tartozéka.

A nyilvánosság elől egyébként is szigorúan elzárkózó író, akinek lakáscímét még a legjobb barátai sem kapták meg, aki a számára fontos, fehér hollóként kezelt vendégeket is úgy cserkészi be otthonába, hogy az illető még csak ne is sejtse, Párizs melyik utcájába fordult be vele a taxi, feleségének köszönheti, hogy soha nem kell tartania attól, hogy olyan valakivel tölt akár csak egyetlen percet is, akivel csupán az idejét fecsérelné.

Kundera első házassága nagyon rövid ideig tartott. Mintha meg sem történt volna. Az író említést sem tesz róla. A Feleség szerepét 1963-ban Věra Hrabánková vette át. Ma már kimondhatjuk: végérvényesen. Kundera áprilisban lesz kilencvenéves. A brünni televízió csinos bemondónője volt a hölgy, amikor férje oldalán elhagyta az országot. Milan Kundera is brünni születésű, az ottani Janáček Zeneakadémia neves rektora és kitűnő pedagógusa volt az édesapja. Egész ifjúkorát ebben a gazdag történelmi múltra visszatekintő városban töltötte az író, egyetemi évei szólították Prágába. Bár remekül zongorázott, édesapja házi könyvtárának köszönhetően pedig sokoldalú műveltségét is megalapozta, eleinte a képzőművészet vonzotta. Kiválóan rajzolt, mégis szobrásznak készült. Illusztrációival ugyan néhány színházi előadás műsorfüzetébe is bekerült, kiállításra mégsem adta soha a rajzait. A zeneszerzői pálya sem volt érdektelen számára. Huszonöt éves koráig rendszeresen komponált, elsősorban Janáček hatása alatt, ezeket az opusait azonban ugyanúgy visszavonta, mint az általa kiforratlannak tartott korai irodalmi alkotásait. A prágai bölcsészkar elvégzése után pedagógusi állást vállalt a prágai Filmművészeti Főiskolán. Világirodalmat adott elő a hatvanas évek legendás új hullámát képviselő, nagy reményű rendezőnemzedéknek. Jiří Menzel mesélte: kitűnő pedagógus volt. „Mindannyiunkkal megígértette, hogy harmincéves korunkig elolvassuk a Bibliát, és megtanulunk egy idegen nyelvet. Ő franciául beszélt. Előadásaira mindig az európai klasszikusok valamelyik fontos művét hozta magával, elolvastatott velünk két-három oldalt, majd elemeznünk kellett az író elbeszélő technikáját, mondatfűzését, a bekezdések kompozícióját.” Vizsgáztatni a főiskola falain kívül szokott. A leggyakrabban a patinás Moldva-parti Slávia kávéházban. Felkészült volt és mindig szellemes, hangsúlyozza Jiří Menzel, akivel ma is szoros barátságot ápol. Bár egyszer, ahogy a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjas rendezője meséli, szerzett nála néhány rossz pontot. Pontosabban Věra asszonynál, évekkel ezelőtti párizsi látogatása során.

Milan Kundera és Věra Hrabánková Prágában szerettek egymásba. Az akkor még rímekkel bíbelődő fiatalember az első divat szerint öltözött. Mindig elegáns volt. Kellemes megjelenésével, megnyerő stílusával bárkit képes volt levenni a lábáról. A nők valósággal bolondultak érte. Az óváros szívében, a Bartolomějská utcai dupla garzonjában nagyon sok csinos lány megfordult. Ha végigsétált a Vencel téren, minden nő rámosolygott, könnyen szerzett egyéjszakás barátnőket.

Házasságkötésének két tanúja két jó barátja volt. Egyikükkel, még a ceremóniát megelőzően, észrevétlenül helyet cserélt, így elméletileg – Kundera nevét aláírva – a tanúk egyike lett Věra Hrabánková férje, Kundera pedig fizikai valójában csupán tanúként vett részt saját esküvőjén. A cseh irodalom élő klasszikusa így aztán nős is, meg nem is. Ami viszont megkérdőjelezhetetlen: Věra asszony első számú ügynöke és asszisztense a férjének. De legelsősorban: kitartó és megértő társa. Jiří Menzel szerint senki sem gondolta, hogy lesz olyan nő, aki ennyi éven át elviseli Kundera szeszélyeit, és jóban-rosszban ott áll majd mellette. Mint ahogy azt sem, hogy Kundera le tud majd horgonyozni egyetlen nő oldalán. Mégis ez történt. Kettőjük közül kezdettől fogva ő az, aki izgatottan áll az ablakban, hogy lássa, közeledik-e már lakásuk felé élete párja.

Věra Kunderová francia nyelvet és irodalmat tanult a Károly Egyetem Bölcsészkarán. Friss diplomásként lett a brünni televízió később népszerű bemondónője. Csinos volt, közvetlen természetű, energikus és intelligens. Jól mutattak együtt, a vonzó küllemű provokatőr és ő. Koránál fogva Věra nagyon közel állt párja tanítványaihoz. Annyira kedvelték őt, hogy amikor vizsgára készültek Kunderánál, és félve-izgulva ücsörögtek a főiskola folyosóján, Věra ott borozgatott velük a padon.

Azokban az időkben modern párt alkottak ők ketten. Illettek egymáshoz. Szépek voltak, karcsúak, kedélyesek, szórakoztatóak, barátságosak. Humorérzékükkel és finom iróniájukkal mindenkit lenyűgöztek a környezetükben. Mára csupán annyit változtak, hogy zárkózottan, szinte csak egymásnak élnek, keveset beszélnek magukról, nagyon megnézik, kinek nyílnak meg, és akkor sem annyira, mint régen. Vannak dolgok, amelyekre mindketten máshogy emlékeznek, a fikció és a misztifikáció egyiküktől sem áll távol. Gyerekük nem született. Arról sem beszélnek, hogy miért nem. Még a legközelebbi barátaik sem tudják, hogy a szülői szerep állt távol tőlük, vagy egészen más oka van annak, hogy az utódnevelés kimaradt az életükből. Az is lehet, hogy Kundera csak a művészetnek, a regényírásnak akarta szentelni az életét, felesége pedig a zsenialitását akarta szolgálni. Mint látható: ez is életre szóló feladat. És nem kis feladat. Teljes embert, teljes odaadást igénylő, s bizonyára nem kevés lemondással járó.

Věra asszony remek játszótársa, váratlan helyzetekben cinkosa is a férjének, aki, ha úgy látja jónak, képes letagadni magát, szemrebbenés nélkül azt mondani: „Igen, sokan mondják, hogy hasonlítok Milan Kunderára.” Éveken át Izland volt a házaspár kedvenc kirándulóhelye, ott ugyanis elbújhattak a világ szeme elől. A Karib-tengeri Martinique szigetére is többször visszajártak, ahová első alkalommal Aimé Césaire, a jeles, színes bőrű francia költő hívta meg őket. Csehországba már titokban sem járnak. Amióta Kundera vérig sértődött a személyét ért (alaptalan?) vádak miatt, hogy fiatalon a titkosrendőrség beépített ügynöke volt, Brünnben is, Prágában is hiába várják. Sok évvel ezelőtt Karlovy Varyban pihentek az elegáns Pupp Szállóban. Természetesen oda is álnéven jelentkeztek be. Ebben már van némi gyakorlatuk. Egy baráti vacsora során az író felesége – sokak megrökönyödésére – ingát vett elő a ridiküljéből. Minden tányér és minden pohár fölé odatartotta a kis szerkentyűt, hogy lássák, melyik étel és ital fölött jön mozgásba, jelezve azok kedvezőtlen energiáját. Természetesen ez is csak a házaspár tréfája volt. Az igazán komoly döbbenet a felszolgálók arcára ült ki, akik azt hitték, a kereskedelmi vagy az élelmiszeripari tárca ellenőrei ülnek az asztalnál. Ilyen és ehhez hasonló játékokban Věra asszony mindig remek társa ötletgazda férjének. Színes fantáziáját és kivételességét elismerve mindig mindenben támogatja őt. Még az ilyen humoros helyzetekben is. Érvényes ez nyilván fordítva is. Kundera rajongva szereti feleségét, szakácstudományát pedig az egekig magasztalja.

És itt a helye Jiří Menzel újabb történetének. Bár Kundera mélyen meghajol rendezői nagysága előtt, vendégségbe csak egyszer hívta meg titkos párizsi fészkükbe. Egyszer – és minden bizonnyal utoljára. A felszolgált vacsorára, felesége főztjére ugyanis nem úgy reagált, ahogy azt a ház asszonya elvárta. Jiří Menzel nem tartozik a nagy ínyencek közé. Ha egymás után tízszer ül be ugyanabba az étterembe, akkor egymás után tízszer képes ugyanazt rendelni, mint először. Nem válogat. Biztosra megy. Azt kéri, ami egyszer már bevált neki. De arra sem mond mást, legfeljebb annyit, hogy: „Meg lehetett enni.” Az elismerésnek ez a foka azonban Kunderáéknál vajmi kevésnek bizonyult. Főleg, hogy még maradt is vagy két villára való a tányéron. Kunderáné aznap este már nem nagyon társalgott egyébként szeretett vendégükkel, legközelebbi találkozásuk helyszínéül pedig már a házuk közelében levő éttermet választották.

Jiří Menzel mindezt kacagva meséli, majd komolyra fordítva a szót, azt mondja: „Milan Kundera jobb feleségről nem is álmodhatott volna. Věra minden lépését féltőn lesi, és megkerülhetetlen, sőt ledönthetetlen oszlopként áll mellette. Ha dönteni kell egy lényeges kérdésben, közösen döntenek. Nem fogják egymás kezét, mégis elválaszthatatlanok. Ők ketten szemmel láthatóan egy test, egy lélek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?