Megtalálták a száz méter mély kútba zuhant spanyol kisfiú holttestét

kútba zuhant kisfiú

Megtalálták a két hete kútba zuhant spanyol kisfiú holttestét szombaton, ezzel véget ért a kétéves gyermek megmentésére indított nagyszabású és az egész ország figyelmét felkeltő akció.

A kétéves Julen tizenhárom nappal ezelőtt tűnt el egy szűk, 25 centiméter átmérőjű száz méter mély kútban családja szeme láttára az andalúziai Totalán település egyik birtokának hegyvidéki területén.

A mentési munkálatokat kezdettől fogva rendkívül nehéz körülmények lassították, mivel megműveletlen, sziklás területről van szó, ahol ráadásul attól is kellett tartani, hogy beomlik a kút, amelybe a gyerek beleesett. A földterület egyedi adottságai miatt több alkalommal kellett módosítani a mentési stratégiát.

A spanyol csendőrség nyomozást indított annak kiderítésére, hogy a kutat illegálisan fúrták-e, ugyanis a helyi önkormányzat állítja: nem adott engedélyt.

A fúrást végző cég vezetője viszont úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy szabályos megrendelés alapján dolgoztak, a munka végeztével pedig az előírásoknak megfelelően lezárták a kútnyílást.

A kisfiú szülei 2017-ban már elveszítették egyik gyereküket, akkor hároméves fiuk szívbetegségben hunyt el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?