Teleszemetelték egész Szlovákiát

alena zs. glváč vél

Ahogy valamikor a híres Brigitte Bardot mondta: mindannyian egy ágyban találkozunk, úgy a szlovák politikában is érvényes, hogy mindenki Zsuzsová mobiljában találkozik. 

Szlovákiában a kihallgatás uralkodik. Vagyis a az alkotmánybírójelöltek ki- illetve meghallgatása, akik közül elsősorban egyikük meghallgatása kelt általános érdeklődést. Sokaknak ökölbe szorult a keze, és Robert Fico volt kormányfőt semmiképpen nem engednék az Alkotmánybíróságra. Mások pragmatikusan azt mondják: az a fő, hogy már ne kavarjon tovább a politikában. De mégis sokkal pikánsabb egy másik kihallgatás, pontosabban a Marián Kočnerrel és csalija, Alena Zsuzsovával kapcsolatos ügyekben felvett vallomások, amelyek körül Szlovákia teljes politikai spektruma megtalálható.

Ahogy valamikor a híres Brigitte Bardot mondta: mindannyian egy ágyban találkozunk, úgy a szlovák politikában is érvényes, hogy mindenki Zsuzsová mobiljában találkozik. 


Tegyük most kicsit félre a Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében folyó nyomozást. Már attól is a hideg futkos az ember hátán, ha csak végignézi azoknak az embereknek a listáját, akik mindenhogyan, csak nem tisztességes munkával jutottak be a vagyonosabb vagy akár a legvagyonosabb rétegbe, a felső tízezerbe. Mosolyt, de rosszindulatú vigyort is kiváltottak azok a szelfik, amelyeket Martin Glváč smeres képviselő és korábbi védelmi miniszter készített. Nézzük meg azonban a vállalkozásait is, amelyek közül, mint a jéghegy csúcsa, emelkedik ki az a villa, amely közvetlenül a pozsonyi kálvária mellett épül, és amelynek a tulajdonosa az aktuality. sk szerint éppen egy Glváč-közeli cég. A projektben nemcsak a hivalkodó luxus az érdekes, amelyet a villa sugároz a környezetébe, hanem az a tény is, hogy az építkezés komoly környezetkárosítással is jár. Milyen jellemző! 

Made in Smer háttere van egy másik botrányos projektnek is, a bazini hulladéklerakónak, amelyből elhúzódó ügy nőtt ki, és amelyben fontos – pozitív – szerepet játszott Zuzana Čaputová, az egyik köztársaságielnökjelölt. És az ügyásik, a negatív oldalán újra csak Kočnert találjuk. 

Már megint azt látjuk, hogy valakinek nem elég csak a zsebét megtömnie, még a környezetét is szenynyezni akarja tevékenységével. Ez az elv mutatkozik meg a biznisz és a politika fontos szereplőinek működésében – olyan emberek, akiknek a politikai pozíció csak arra kellett, hogy kiterjeszthessék befolyásukat. 

Teleszemetelték egész Szlovákiát, tönkreteszik a (politikai) klímáját, és az egy évvel ezelőtti kettős gyilkosság csak annak a szennyezésnek a kitörése volt, amely itt olyan sokáig és büntetlenül megvalósult.

Most itt a lehetőség ennek megállítására, a létrehozóik megbüntetésére – ezért is olyan fontos, hogy kik ülhetnek be az alkotmánybírói székekbe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?