Keleten a hó és a szél okozott gondokat

havazás hó
Királyhelmec/Nagygéres/Nagymihály |

A viharos erejű szél és a folyamatos havazás okozott fennakadásokat a közlekedésben az ország keleti régióiban, elsősorban a Tőketerebesi és a Nagymihályi járásban.

A Bodrogközben és az Ung-vidéken már csütörtökön is egész nap havazott, ám amikor délben a szél is feltámadt, a közlekedés feltételei egyre romlani kezdtek. A két szomszédos járás főbb útjai járhatók maradtak, pedig a szél a mezőkről is az utakra hordta a havat. Mivel a hőmérséklet csütörtökön és pénteken egész nap fagypont alatt maradt, hóátfúvások szinte minden útszakaszon keletkeztek. A legrosszabb helyzet az alacsonyabban fekvő részeken, valamint a mellékutakon volt, de egyebek mellett a Kis- és Nagygéres közötti, a Nagygéres–Nagykövesd, a Céke–Borsi, a Velejte–Alsómihályi, a Bodzásújlak–Garany, az Imreg–Garany, a Szőlőske–Ladmóc–Zemplén, a Körtvélyes–Boly, a Csörgő–Nagytoronya, a Nagy- és Kistornya szakasz, valamint a Mészpest (Kucany) körüli utak is nehezen járhatók voltak. Bár a híradások szerint a közútkezelő munkagépei egész nap dolgoztak, hogy az utakat járhatóvá tegyék, csütörtök este hét óra körül a Nagymihály és Királyhelmec közötti, kb. 60 kilométeres szakaszon egyetlen hókotróval sem találkoztunk.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a régióban alig néhány helyen lehet hófogó elemeket látni az utak mellett, és az elmúlt években több szakaszon is kiirtották az út melletti fákat és bokrokat. Régebben a szakemberek azt állították, a fémből és fából készült hófogó elemeket azért nem érdemes kihelyezni, mert rendszeresen ellopják őket, hogy fémhulladékként eladják, illetve eltüzeljékék. Arra azonban nem kaptunk választ, miért nem alkalmaznak hófogó hálókat, amilyeneket a magyarországi utak mellett szinte mindenütt látni lehet a problémás szakaszokon.

A közlekedést csütörtök estére a két járás egyes részein még ónos eső is nehezítette, tegnap reggelre pedig az átfuvásokkal, jégbordákkal és a hótorlaszokkal kellett megküzdeniük a munkába indulóknak. A közigazgatásilag Királyhelmechez tartozó Fejszés óvodájában tegnap tanítási szünetet kellett elrendelni, ugyanis az épületet a hó annyira elborította, hogy reggelre sem sikerült megtisztítani. Miután a déli órákban a havazás elállt, és a szél is jelentősen mérséklődött, a helyzet a keleti járásokban fokozatosan normalizálódott. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet honlapján azonban tegnap estére és mára a hófúvások és a szél miatt első fokú vészhelyzetet hirdettek a térségben, és a szakemberek további jegesedésre és ónos esőre figyelmeztetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?