Samu Istvánt kizárták az MKP-ból

Samu István

Jóváhagyta Samu István kizárását a Magyar Közösség Pártjából az MKP gúta helyi alapszervezete; Samu ezzel elvesztette a párt felsőbb szerveiben, a járási elnökségben, valamint az Országos Elnökségben és Országos Tanácsban betöltött funkcióját is.

Ezzel pont került a december eleje óta húzódó ügy végére, amikor párttársai – mindössze egy nappal az önkormányzat alakuló ülését követően – kizárták Samu Istvánt a városi képviselő-testület MKP-frakciójából. Bár a párt alapszabálya szerint a tagsági viszony megszűnik, ha „a tag kilép, vagy kizárják a párt helyi, megyei, parlamenti, európai parlamenti frakciójából”, az Országos Etikai és Alapszabály-felügyelő Bizottság – amelyhez az Országos Elnökség fordult magyarázatért – rámutatott: a helyi frakcióból való kizárás csak akkor jár a párttagság megszűnésével, ha azt a helyi szervezet taggyűlése is megerősítette. Erre került sor csütörtökön este, ahol a jelenlévők 29 igen, 22 nem szavazattal és 2 tartózkodással megerősítették Samu István kizárását. Viola Miklós, a párt gútai alapszervezetének elnöke lapunknak elmondta, hosszú vita előzte meg a szavazást, ahol mindenki elmondhatta véleményét. Fő kritikaként az fogalmazódott meg, hogy a novemberi önkormányzati választások kampányában az MKP listán indult, Samu István vezette Köz-Ért Polgári Kör jelöltjei nem Horváth Árpád MKP-s polgármesterjelöltet, hanem az egyik független jelöltet részesítették előnyben.

Samu István szerint viszont az ellentétek a párton belül már 2016-tól, Viola Miklós elnökké választása óta tartanak. Elismerte, vannak személyes ellentétek is köztük, azt viszont visszautasította, hogy független polgármesterjelöltet támogatták volna. „A helyi MKP-vezetés ült fel fordítva a lóra, hiába hívtuk őket a Köz-Ért rendezvényeire, nem jöttek el, míg mások igen” – mondta lapunknak Samu István, és hozzátette, nem él panasszal a döntés ellen. Ezt egyébként pont a párt helyi elnökségénél tehetné meg. Úgy fogalmazott, az alapszervezeten belül két tábor van, és a többséget jelenleg azok alkotják, akik valamilyen módon kötődnek a városi hivatalhoz, illetve a városi intézményekhez. Kérdésünkre, kizárásával várható-e további személyek távozása az alapszervezetből, Samu elmondta, többen felvetették ezt a lehetőséget, de ő igyekszik mindenkit lebeszélni a kilépésről. Viola Miklós sem gondolja, hogy tömegesen lépnének ki a tagok a pártból, sőt, szerinte a kedélyek lecsillapodása után új tagok jelentkezése várható.

A tagsági ülésen felmerült a tisztújítás lehetősége is, egyesek szerint egy mindkét tábor számára elfogadható „semleges” vezetés hozzájárulna az alapszervezeten belüli helyzet konszolidálásához. Mivel azonban a tisztújítás nem szerepelt az eredetileg meghirdetett programpontok között, nem lehetett róla szavazni. A többség pedig azt is elvetette, hogy a következő tagsági ülést tisztújítóként hirdessék meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?