Vissza akartak vonulni, Európa legjobbjai lettek

Vanessa James Morgan Cipres
Minszk |

Sokszor gondolkoztak a visszavonuláson. Többször az ujjaik közül csúszott ki az érem, tavaly Moszkvában egyetlen századdal maradtak le a bronzról. Vanessa James és Morgan Cipres végül mégis a folytatás mellett döntött – és Minszkben Európa-bajnokok lettek páros műkorcsolyázásban.

Francia páros ezt megelőzően 1932-ben nyert kontinensviadalt. „Boldog vagyok, hogy történelmet írtunk. Meg amúgy is” – mondta meghatottan Morgan Cipres. Ebben a hozzátett félmondatban benne van egy egész pályafutás.

A kanadai születésű Vanessa James brit színekben is versenyzett, először egyénizőként, aztán párosban. Két évvel a vancouveri olimpia előtt kezdett a francia Yannick Bonheurrel korcsolyázni, és már Franciaország képviseletében léptek jégre az olimpián. Vancouver után azonban elváltak útjaik.

Morgan Cipres akkor még egyéniző volt. „Mindig is bajnok akartam lenni. Franciaországban nincs nagy hagyománya a páros műkorcsolyázásnak, ha korcsolyázni akarsz, lehetsz egyéniző vagy jégtáncos” – mesélte már Európa-bajnokként Minszkben. Amikor felvetették neki, próbálkozzon meg a párossal, kissé idegenkedve fogadta, de próba-szerencse alapon belevágott.

„Még nem volt semmi páros tapasztalata. Minden egyes alkalommal, amikor dobott ugrásra készültünk, azt ismételgette magában: te jó ég, te jó ég!” – emlékezett nevetve a kezdetekre Vanessa James.

Az első vb-jük után majdnem rögtön szétmentek. „Nem úgy sikerült, ahogy terveztük, azt sem tudtuk, támogatni fog-e továbbra is a szövetség” – mesélték, utalva a 2012-es nizzai vb-re, ahol 16. helyen végeztek. A másik krízis négy évvel később jött el. Világversenyeken ott voltak a dobogó közelében, de nem és nem tudtak fellépni rá. „Akkor ismét közel álltunk hozzá, hogy befejezzük” – árulta el Vanessa.

Visszavonulás helyett azonban Floridába költöztek, ahol John Zimmerman csapatában edzenek. Ez végül meghozta az áttörést. 2017-ben Ostravában egy ikonikus programmal, a Sound of Silence-szel Eb-bronzérmet nyertek, s bár egy év múlva Moszkvában egyetlen századdal lecsúsztak a dobogóról (pedig a rövidprogram után vezettek), az olimpián 5. helyen zártak, s a milánói vb-n a dobogó harmadik fokára állhattak.

Minszkben pedig a legfelsőre.

„Ez még csak a kezdet” – mondta széles mosollyal Morgan Cipres. Vanessa James bólogatott: „Nagyon-nagyon jól tettük, hogy nem vonultunk vissza!”

Az idei szezonban mindent megnyertek. Legnagyobb riválisaikat már a Grand Prix-döntőben legyőzték, pedig ott a rövidprogram után csak negyedikek voltak. „Én jobban izgultam a rövidprogram előtt, a múltkori hibák miatt, Morgan viszont a kűr előtt volt idegesebb” – mondta Vanessa az Európa-bajnokságon. Társa bevallotta, az időeltolódás miatt Minszkben a szokásosnál is hosszabb ideig feküdt álmatlanul az ágyában: „Még több időm volt az agyalásra.”

A jégen mindebből semmi sem látszott. A bizonytalanságot, a kételyeket, az aggályokat maguk mögött hagyták – egyértelmű volt, az aranyért jöttek. Tökéletes technika és a közönség által annyira értékelt, minden megjátszottságtól mentes érzelmek – ilyen egyszerű a siker receptje.

„A bírók sokáig azt rótták fel nekünk, hogy olyanok vagyunk, mintha két egyéni korcsolyázó lenne egyszerre a jégen” – idézte fel Morgan. Mára ők a mezőny talán legegyedibb párja – kezdve a zeneválasztásaikkal, a kűrruháikon át egészen a szokatlan pozícióikig, emelésbemenetekig, egyedi apró megoldásokig, amelyekkel mindig tökéletesebbé akarják tenni a programjaikat.

Vanessa James és Morgan Cipres már rég nem két egyéniző a jégen – csütörtök óta pedig hivatalosan is ők Európa legjobb párosa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?