Higuain a Chelsea-hez szerződött

Higuain
London |

Az argentin Gonzalo Higuain a Chelsea labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

 

A 31 éves támadó szerződtetését a Chelsea jelentette be. Higuain a tavaszi idényben kölcsönjátékosként szerepel a londoniaknál, akik az angol bajnokságban 23 fordulót követően a negyedik helyen állnak, az Európa-liga legjobb 32 csapata között pedig a svéd Malmö gárdájával találkoznak.

A Chelsea vezetőedzője, Maurizio Sarri két idényen át dolgozott együtt a Napolinál a dél-amerikai játékossal. A szakember elmondta: a Ligakupa elődöntőjének csütörtöki (mai) visszavágóján még nem számíthat Higuainra, mert az igazolásának formaságait nem tudták a határidőre elintézni. Az elődöntő első felvonásán a Chelsea 1-0-ra kikapott a Tottenham Hotspur vendégeként.

Higuaint sikeres madridi és nápolyi időszakot követően 2016 nyarán szerződtette a Juventus, amely fél évvel ezelőtt adta őt kölcsön a 2018/19-es szezonra az AC Milannak. Utóbbiaknál az őszi idényben alapembernek bizonyult, 22 tétmérkőzésen nyolc gólt szerzett, de az elmúlt három hónapban csupán kétszer volt eredményes.

Az AC Milannál a távozó Gonzalo Higuain pótlására a 23 éves Krzysztof Piateket szerződtették.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?