Kevesebb turista mehet Szantorini szigetére

*

Folyton fúj a szél, kaotikusan közlekednek a turisták, és az egész központja egy aktív vulkán: ez Szantorini, a legismertebb görög sziget, amit néhány éve mi is bejártunk, de idén már nem biztos, hogy kényelmesen tehetnénk ezt, hiszen egyre nagyobb a turistaáradat.

Olyannyira, hogy az Európai Parlament Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottsága szerint idén már korlátozni kell a beáramló tömeget – írja a Travelo magazin a szerb 021 hírportál információira hivatkozva


A görögök tavaly már túllépték a határt: közel ötszáz hajó, 750 ezer utast szállított Szantorini kikötőjébe, ami 130 ezer turistával több, mint egy évvel korábban. Pedig már 2017-ben is óriási volt a tömeg: ekkor egy négyzetkilométeres területen száz lakosra 107 turista jutott. A szerb sajtó szerint 2018-ban naponta összesen 18 ezren érkeztek a szigetre, ami már tarthatatlan állapot.

Igaz, hogy a rengeteg külföldi vendég több millió eurót hagy a szigeten, de ez számos problémával is együtt jár: leterheli az ivóvíz- és a villamosenergia-hálózatot, és növeli az illegális szállások számát. Mindemellett a közlekedésben is óriási dugók alakulnak ki a nyári hónapokban.

Az Európai Parlament szerint Görögországnak uralnia kell a helyzetet Szantorini lakosainak érdekében, ezért idén korlátoznia kell a szigetre érkező turisták számát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?