A halál is játszik?

s

Nem egy sportoló lelte már halálát a pályán mérkőzés közben, edzésen vagy otthon. A fiatal versenyzők halála különösen természetellenes és megdöbbentő, hiszen mindannyian úgy gondoljuk, hogy izomtól duzzadó testük az egészség maga. Pedig, bár nem gyakran, a sportoló szíve is felmondhatja a szolgálatot.

Sok fiatal hal meg autóbalesetben, fúl vízbe, vagy más tragédia éri. Mindez, sajnos, hozzátartozik az élethez. A sportban is történnek tragédiák, egyes ágazataiban eleve benne foglaltatik a veszély, például az autósportban, s a kerékpározásban vagy lovassportban is láttunk már olyan szerencsétlen esést, hogy azonnal szörnyethalt az illető. Az viszont teljesen felfoghatatlan, amikor egy egészséges sportoló a pályán csuklik össze.

Astori és a többiek

Márciusban az egész világot megrendítette az olasz Davide Astori halála. A Fiorentina labdarúgócsapatának 31 éves kapitánya az Udinese elleni bajnoki mérkőzést megelőzően álmában halt meg egy udinei szállodában. A boncolást követően kiderült, hogy szívmegállás okozta a halálát.

A horvát harmadosztályú labdarúgó-bajnokság egyik fordulójában a pályán halt meg a 25 éves Bruno Boban. Azután, hogy a találkozó 15. percében a labda eltalálta a mellkasát, térdre rogyott, majd elterült a füvön. A helyszínen azonnal szívmasszázzsal próbálkoztak az orvosok, 45 percen át küzdöttek az életéért, majd a mentőautóban is próbálták újraéleszteni, de már nem lehetett megmenteni, leállt a szíve.

A híres Párizs–Roubaix kerékpárversenyen 150 kilométerrel a cél előtt bukott Michael Goolaerts, miután infarktust kapott. A 23 éves a belga versenyzőt a mentők szívmasszázzsal és defibrillátorral rövid időre visszahozták az életbe, de kórházba szállítása után újra megállt a szíve.

November végén az itthoni jégkorongberkekből érkezett szomorú hír. A 21 éves, zólyomi születésű, majd a HC 07 Prešov színeiben játszó Kristián Lunter két nappal a Nagymihály elleni ligamérkőzést követően halt meg. Zólyomba hazatérve fáradtnak érezte magát, lefeküdt. Édesanyja tíz perc múlva felhívta, de Kristián nem vette fel a telefont; erre hazasietett, és a fiút holtan találta a padlón.

Hol keresendő az ok?

Német sportorvosok statisztikai adatai szerint évi százezer szívhalálból három érint fiatal sportolót. A 35. életévtől azonban nő a kockázat. Általános adatok szerint 30 éven aluliaknál egymillió személy közül 5–7 százalék hal meg hirtelen szívhalál által terhelés közben. „Ha fiatal sportolók szíve mondja fel a szolgálatot, annak általában veleszületett szervi oka van – állítja Pavel Malovič sportorvos. – Az átlagember ilyen elégtelenséggel gondtalanul elélhet, észre sem veszi, de egy élsportoló esetében, akinél óriási a megterhelés, végzetes következménnyel járhat.”

Egy nemrég közzétett amerikai tanulmány is azt támasztja alá, hogy a sportolók nem veszélyeztetettebbek, mint általában a fiatalok: a portlandi régióban a 2002 és 2015 között regisztrált 3775 hirtelen szívhalál mindössze 5 százalékban érintette a 34 éven aluliakat. Az viszont jelzésértékű, hogy 71 százalékban minden előzetes jel nélkül következik be. Ezért fontos, hogy azok az alkalmi sportolók, akik nem edzenek rendszeresen, ne becsüljék túl az erejüket, mert az életükkel játsszanak.

Fischer előrelátó volt

„Az Amerikai Kardiológiai Társaság adatai szerint hetvenezer élsportoló közül egy életét veszti a hároméves felkészülési időszakban – figyelmeztetett Viliam Fischer szívsebész professzor még 2004-ben, a portugál Guimarães magyar válogatott labdarúgója, Fehér Miklós halálát követően. – Érdekes, hogy az áldozatok kilencven százalékban férfiak. Az esetek ugyanennyi százalékában megelőzhető volna a tragédia.” Fischer professzor közzétett egy tanulmányt, amelyben elemezte a sportolók szívhalálának okait. „Több is van. Először is a szívsövény megnagyobbodása, amely szívelégtelenséget, aritmiát okozhat. A másik ok az aorta kóros elváltozása, bizonyos esetekben pedig a szívet vérrel ellátó artériák beszűkülése. Fizikai megterhelés alatt a szűk artéria nem képes ellátni a szívizmot elegendő vérrel. Az élsportolókra jellemző, hogy nemcsak a szívsövény nagyobbodik meg, hanem a szív bal kamrája is, ennek ellenére érvényes a megállapítás, hogy az esetek kilencven százalékában felfedezhető az elváltozás.”

Fischer professzor annak idején változást sürgetett, arra hivatkozva, hogy az élsportolók vizsgálata nem kielégítő. „A játékosok regisztrációja előtt végeznek bizonyos vizsgálatokat, ezek rendszerint terheléses EKG-val végződnek, s valamennyi élsportoló átesik rajtuk. De echokardiológiai és ultrahangos szívvizsgálatot – ez nem tart tovább öt-tíz percnél, s nem kerül sokba – nem végeznek, pedig nagyon fontos volna, főleg abban az esetben, ha az EKG ritmuszavarra, felgyorsult szívverésre vagy más gyanús jelre utal. Sőt, a legbiztosabb, ha elvégezzük a Holter-monitort, amely huszonnégy órás EKG-felvételes megfigyelés.”

Megéri?

Fischer professzor nyomatékosan felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy ezt szigorúan meg kell követelniük. Szerinte a labdarúgóknak, legalább az első és másodosztálybelieknek, addig nem volna szabad kiadni a játékengedélyt, amíg nem vetik alá magukat ezeknek a vizsgálatoknak. A dolog, persze, nem ilyen egyszerű, hiszen sok esetben a legnagyobb európai klubokból is érkezik hír hasonló tragédiáról, ott pedig tüzetes orvosi ellenőrzés nélkül nem igazolnak le játékost. Az viszont, hogy később mi történik velük, tőlük is függ. S a mai óriási konkurenciaharc közepette a megfelelni akarás sok mindent félretol. A józan észt is.

A világ legrangosabb klubjaiban is, ahol kiváló elbánásban részesülnek a labdarúgók, egyre nagyobb stresszhatásnak vannak kitéve, s gyakran túlbecsülik az erejüket. Egy banális meghűlés vagy náthaláz, egy mandulagyulladás – mely később szívizomgyulladást okozhat, ezt Fischer professzor is megerősítette – vagy más hasonló kicsiség, könnyebbnek tűnő sérülés miatt a játékos nem kockáztatja helyét a kezdő csapatban. Bedob néhány tablettát, s megy tovább (nem is szólva a doppingról, amely külön fejezetet érdemel). Nem gondol arra, hogy ez milyen következményekkel járhat. Arra annál inkább, hogy mennyi pénz forog kockán. A legjobbak egy nap alatt keresnek annyit, mint egy átlagember egy év alatt! Csodálkozunk, ha kockáztatnak?

Tavaly történt ez is...

  • Prágában egy alacsonyabb kategóriás atlétikai viadalon az egyik súlylökő olyan szerencsétlenül lökte ki a súlyt, hogy fejen találta vele az egyik bírót, és az belehalt sérülésébe.
  • Jetskibalesetben vesztette életét Vibeke Skofterud, a 38 éves olimpiai bajnok norvég sífutó. A délkelet-norvégiai Arendalban ment el jetskizni, s miután nem tért vissza, keresni kezdték. Egy sziklás partszakaszon mentőhelikopterrel találták meg a holttestét.
  • Ellie Soutter, Nagy-Britannia egyik legtehetségesebb snowboardosa a 18. születésnapján lett öngyilkos.
  • A 35 éves Ray Emery, a 2013-ban Stanley-kupa-győztes Chicago volt hokikapusa vízbe fúlt a hamiltoni kikötőben, ahova kora reggel a barátaival úszni ment.
  • A 47 éves John Fisher, a Sun Hung Kai/Scallywag legénységének tagja a vízbe esett és eltűnt a Déli-óceánon a földkerülő Volvo Ocean Race közben. Bár viselte a kötelezően előírt életmentő felszerelést, a zord körülmények miatt nem volt esélye a túlélésre.
  • A 25 éves Gyenyisz Tent, a 2014-es olimpia bronzérmesét, az egy évvel korábbi vb-ezüstérmest a kazak főváros utcáján késsel támadott meg két férfi. A műkorcsolyázó a kórházban belehalt sérüléseibe.
  • Dávid Gáborčík, a II. ligában játszó Dunkerque jégkorongcsapatának 25 éves szlovák védőjátékosa októberben autóbalesetet szenvedett a francia város központjában. Az autóroncsból kiszabadította magát, s gyalog indult el nyilván segítségért, de súlyos belső sérülései miatt nem ért el a kórházig.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?