Önök írták

Ady

1919. január 27-én hunyt el Ady Endre, teljes nevén diósadi Ady András Endre.

Kevesen tudják, hogy szülőfaluját, Érmindszentet ma Adyfalvának hívják Romániában. A mozgalmas életet élő költő, a magyar szimbolizmus megteremtője Budapesten a Kerepesi temetőben alussza örök álmát. Szlovákia egyik legnagyobb magyar tanítási nyelvű alapiskolája, a párkányi is az ő nevét viseli, és minden évben megrendezi névadója tiszteletére az Ady-napokat. Az intézményben állandó kiállítás is van Léda galéria néven. Reméljük, hogy ez az iskola mindig tele lesz magyar diákokkal, mert rég köztudott, hogy minden ember a saját anyanyelvén képes a legtöbb tudást magába szívni, és leginkább úgy tud a társadalom hasznos tagja lenni, és ez minden népre igaz.

Szeretnék a száz éve elhunyt nagy költőre egy verssel is emlékezni:

Anyanyelven

Érmindszent fehér gyöngye,
táltosa népednek,
kiálts bele a csöndbe,
hátha felébrednek.
Soraid dörögjenek,
szívekre hassanak,
kinyíljanak a szemek,
süssön újra a nap.
 

Ne legyen nekik mindegy,
itt magyar maradjon,
aki eddig legyintett,
azt is kéri a por.
Hallja meg azt a csengőt,
fülét ne takarja,
mely úgy jósol jövendőt,
hogy magyar a hangja.

Dufek Mária

 

Ad Kiment a divatból a demokrácia?

Kedves Vrabec Mária, szeretnék Önnek egy egyszerű emberként felvilágosítást adni a Vasárnap 46. számában megjelent cikkére, hogy miért unjuk és főleg szidjuk a demokráciát. Tévedés, nem csak 2018-ban, hanem már 20 éve. Hát van ember, aki még ezen csodálkozik? El kell olvasni egypár levelet a Kopertából, pl. „szerényen éltünk, de boldogan”. Hát ezért ez a nosztalgia. A múlt héten a rádióban elhangzott ez a mondat: „Mást vártunk 1989-től, nem munkanélküliséget, hajléktalanokat és gyilkosságokat.”

Tehát:

* tönkrement az egészségügy, mely ingyenes volt. Ma állandóan tárgyalnak arról, még miért kellene az orvosoknál fizetni. A patikában 1 Kčs-t fizettünk az összes orvosságért, most nem elég, hogy jóval többet, de még állandóan emelkedik is

* tönkrement a mezőgazdaság, megszűntek a szövetkezetek, mindent külföldről hozatunk (lásd a lengyelországi áruk), a gyümölcsök a földeken rohadnak – nincs, aki leszedje

* szünet nélkül épültek a házak, lakások, ma ha felépül valamilyen faluban egy hatlakásos tömb, akkor ódák zengenek (lásd a Vasárnapot). Hol lakna az a sok család, mivelhogy ma nem épülnek úgy a házak. Ha valaki idő előtt befejezte az építkezést, 4 ezer Kčs jutalmat kapott

* manapság a second handben vásárolunk, mivel nem tudjuk megfizetni a 2 ezer eurós cipőket vagy drága papucsokat

* azelőtt egy 3 x 15 cm-es cédulán kaptuk a postástól a számlát – gáz, villany, víz, tv, rádió, kb. 500 Kčs-t fizettünk. Ma a villanyszámlát 3 papíron küldik – úgy látszik, még sok a fa az országban, nem beszélve a sok röpiratról, melyek azonnal mennek a kukába

* örülhetünk a 2019. évnek, drágul a gáz, villany, víz és az élelmiszer

* kinyíltak a határok – hurrá. Külföldön dolgoznak a férjek, esetleg feleségek, felbomlanak a családok. Az átlagember meg nem járhat külföldre nyaralni, kivéve a celebeket és az urakat

* a fiatalok ha házasságot kötöttek, kaptak kölcsönt, melyet nem kellett visszafizetni

* a városunkban 8 városi autóbusz közlekedett, ma erre sincs keret, marad a gyaloglás

* a városunkban volt több mint 30 cég, főleg a hajógyárban dolgozott 4 ezer ember, de mindenki az utcára került

* most egész mások a viszonyok, a még meglevő cégeknél mindenki örül a munkának, mert az a divat, hogy ha nem tetszik, mehetsz. Évekig, esetleg nyugdíjig dolgozhattunk, nem féltünk, hogy kirúgnak bennünket. Hol vannak a jó napok?

* a tévében nem voltak 5 percenként nevetséges, ostoba reklámok, nyugodtan végignézhettük a filmeket, műsorokat, nem kellett dotálni a tévét

* nem volt drága áru, csak olcsó. Pl. 5 koronáért vehettünk 1 tejet, 1 túrót, amely ma több min 30 korona. Nem beszélve a húsról. A tv 5 percenként közli, hogy csak ennyi, de közben magas az ár. Húsz év után is emlékezünk az árakra, mert stabilak voltak.

És lehetne folytatni. Hát ennyi, kedves újságírónő, bárcsak ne lett volna 1989. A gyerekek az iskolában nem is tudják, mi történt akkor.

Sok erőt, egészséget kívánok a munkájához, örömmel olvassuk a cikkeit.

Bujdos Katalin, Izsa

 

Szirénfalva nemzetiségi fesztiváljai

Sokat foglalkozom azzal, hogy milyen volt Szirénfalva múltja, hogyan éltek itt az emberek. Több mint száz év eseményeit összefoglalva örökítettem meg írásaimban az itt élők életét, a családom történetét is belefonva a nagymama és szüleim elbeszélése alapján. Gyerekkoromtól kezdve mindig odafigyeltem az idős emberek beszélgetéseire. Történetük megmaradt emlékezetemben. Szeretem az itt élőket, ezt a tájat. Nem akármilyen emberek lakták, példát vehetünk róluk mi is, a jövő nemzedék is. Hogyan is kell élni? Keményen dolgozni, szórakozni, barátkozni, szeretni, mulatni. Úgy élhettek itt az elődeink, mint egy kis szigeten. Falunkat csordogáló patakok, nagyobb folyók és az ukrán határ zárta el a külvilágtól. Hiába vontak határokat, az emberek szíve köré senki sem tud kerítéseket emelni. Megőrizték hagyományaikat, ebben éltek tovább, dacolva az idők viharaival. Már ők is élni való, vidám, mulatni szerető emberektől örökölték rátermettségüket, összetartva őrizték őseik kultúráját.

Szirénfalva hagyományos nemzetiségi fesztiváljain látni például, hogy milyen gazdag is volt itt a kultúra mindig is, hiába tépázta a közösséget a történelem vihara. Élmény látni a feltámadó Komócsa néptáncegyüttest. Valamikor én is tagja voltam a szirénfalvi népdalkórusnak. Ismerem a régi népdalokat. Tudtam, hogy jól tudtak táncolni a szirénfalviak, énekhangjukról is híresek voltak a környéken. Gyerekként is láttam, hogyan táncoltak a mulatságokon, hogyan ropták a csárdást. Más az, tudni valamiről, hogy létezett, és más a létezett dolgot a valóságban a szemünk előtt látni. A mindennapi kemény mezei meg egyéb munka után elképesztő ilyen lendületes, erőt próbáló produkciót bemutatni. Ehhez őserő, őstehetség kell, amellyel megáldotta őket az Isten. Meghajolva emelem meg előttük a képzelt kalapomat, míg élek, emlékezni fogok rájuk.

Jakab T. Irén, Szirénfalva

 

Ó, szép fényes hajnalcsillag

A karácsonyi készülődésnek és az ünneplésnek elengedhetetlen része a zene. Advent negyedik vasárnapján, december 23-án az inámi Szent György-templomban élvezhettük a legszebb magyar karácsonyi énekeket. A felújított, karácsonyi díszbe öltöztetett templom méltó környezetet biztosított egy hangulatos délután eltöltéséhez. A koncert vendége Korpás Éva komáromi népdalénekes és előadóművész volt, közreműködött még Balogh Kálmán cimbalomművész és Madarász András zongorán és gitárral. A csodálatos koncert segített lelassulni a várakozás és karácsonyi készülődés tempójában. Felcsendültek a legcsodálatosabb magyar karácsonyi dalok, és nem maradt el a közönséggel közös éneklés sem, felhangzott az A csitári hegyek alatt…, majd karácsonyra hangolódva a Mennyből az angyal. A színvonalas koncert az önkormányzat és az egyházközség rendezésében valósult meg.

Nagy Mária, Inám

 

Kedves Vasárnap!

Nem kívánok kincset meg palotát. Minek?

Az eddig sem jutott, és nem mindenkinek.

Csak egyet kívánok, mitől drágább nincsen:

egészséget, amely túltesz minden kincsen!

Még valamit, mitől ma még talán félünk:

őszintén szeretni egymást, amíg élünk!

Egészségben, munkakedvben, sikerekben bővelkedő évet az egész szerkesztőségnek!

Belányi Gyula

*

Egy kéréssel fordulok Önökhöz. Ha lehetséges lenne, hogy egypár receptet közölnének Gizela Oňovától, mert nálunk nem kapható a kiadott könyve. A beküldött recepteket nagyon köszönöm, állandóan próbálkozom.

Az Önök újságja fantasztikus, van benne minden, ami az érdeklődőket érdekli, nem beszélve az Egészség magazinról. Megkaptam a naptárt, igazán kedveskednek nekünk. Nagyon sok éve jár az újság, alig várom a keddi napot. Munkájukhoz nagyon sok szerencsét kívánok:

Bujdosné, Katalin, Izsa

*

Szívemből szeretnék köszönetet mondani a Vasárnap minden szerkesztőjének, levelezőjének és dolgozójának, mert olyan karácsonyi ajándékkal leptek meg, melynek soraiból a legszentebb érzés, a szeretet sugárzik.

Két lelkipásztorunk, Molnár Tamás és Géresi Róbert egy-egy vezércikke arra int minket, hogy az ajtónkon kopogtató Krisztusnak legyen mindenkor helye szívünkben, ne úgy, mint egy Betlehemben. Nagy László verses jókívánsága: … adjon Isten fényeket, temetők helyett életet – mint beteljesülés: a lapban egy gyönyörű igaz történet, Joób Márton olimpikon tíz gyermekéről. Hát ez nem véletlen. Malina Hedvig megrázó története bennem most is úgy él, mintha tegnap történt volna. Hogy tudná ő teljesen kitörölni lelkéből ártatlan meghurcoltatását, ha az sem tudja, akinek nem rokona, még csak nem is ismerőse? Ez egy el nem múló rossz emlék, melynek feledésére kevés egy emberöltő.

A lap 78. oldalán régi karácsonyokra emlékeznek levelezőink. Én ötéves voltam 1944 karácsonyán. December 17-én felszabadultunk, kivonultak határunkból a német, román, orosz katonák, előmerészkedtünk a szomszéd erdőnkből, mert édesapám a háborúból még nem tért haza. Két húgommal bent melegedtünk a vaskályha mellett, s arra emlékszem, hogy jó meleg teát ittunk, melyet anyánk és nagynénénk körtekompótlével édesített, mert cukor, az nem volt, és kenyér is csak később került asztalunkra.

A mai karácsonyok csillogó fényekben rohangáló vásárlókról szólnak, drága ajándékok beszerzéséről, norvég fenyőkről, fényfüzérekről és egyéb külsőségekről. A lényeg pedig elveszett a jólétünkben.

Kinek is az ünnepe karácsony? A betlehemi jászolban született Krisztusnak, Megváltónknak, a kegyelem Pásztorának és Királyának, Istenünk egyetlen Fiának, a szeretetnek.

Tisztelt Szerkesztőség! Végezzék továbbra is felelősségteljes munkájukat legszínvonalasabb magyar lapunk érdekében: hittel, reménnyel, és mi, olvasók megköszönjük szeretettel, örömmel. Istenünk gazdag áldása, kegyelme és békessége kísérje életüket!

Németh Zsuzsanna, Szádalmás

*

Tisztelettel tudatom Veres István szerkesztő úrral, hogy a biliben a sporttal kapcsolatban elírás történt. Jómagam is a horvátoknak szurkoltam, mégis a franciák nyertek.

Ivanics László

*

Mindenekben gazdag, sikeres, türelemmel és kitartással teli új esztendőt kívánok. Mivel tudom, mennyi munkával jár egy-egy szám összeállítása, csak nagyon röviden szeretnék egy észrevételt megosztani, lehet, már más is reagált: az 1. szám Visszapillantó rovatában a távoztak közülünk felsorolásban méltó helye lett volna Bauer Győzőnek, ha másért nem, hát a kultúráért letett munkája révén. Sajnos, ugyanígy az Új Szó december 29-i számában sem említik az emlékrovatban. Szívből remélem, a továbbiakban még nagyobb odafigyeléssel mindez kiküszöbölhető lesz.

Horváthné Zobor Róza, Sárosfa

*

Kedves Olvasóink!

Köszönünk minden észrevételt, figyelmeztetést. Igen, sajnos előfordul, hogy hibázunk, ezért is olyan fontos az Önök jelenléte. A tavaly távozottak névsorából bizony kimaradtak épp a hozzánk közel állók, sajnálatos módon nemcsak Bauer Győző, hanem Kulcsár Ferenc, Tóth Elemér és Gyüre Lajos neve is, de nem azért, mert elfelejtettük őket, hanem úgy tűnt, a hiányuk már régebbi.