Rózsaszín füst gomolygott a dorogi égető kéményéből

dorogi szemétégető
Dorog/Esztergom/Párkány |

A dorogi szemétégetőből felszálló rószaszín füst tartotta lázban a régió lakosait a hétvégén. Az ifnoesztergom.hu kiderítette, hogy a bizarr látványt, amelyről több fotó is készült, nagy valószínűséggel a jód okozta.

 

Nem először fordult elő, hogy rózsaszín füst gomolygott a dorogi égető kéményéből. Hasonló jelenséget már 2003-ban is lehetett észlelni. „Akkor beszállítói gondatlanságra hivatkozott az égető vezetése. A beszállítás következtében az égetett hulladékok közé jódtartalmú gyógyszerek, kötszerek kerültek. Már akár néhány kilónyi jód is képes arra, hogy az égető óránkénti 50 ezer köbméteres füstjét elszínezze” – írja az esztergomi hírportál. A hivatalos álláspont szerint a jód a gyógyászatban általánosan használatos, és bár füstjének színe feltűnő, az egészségre ártalmatlan, ezért nincs is a jódra vonatkozó füstgáz emissziós határérték. A dorogi szemétégető Magyarország legnagyobb veszélyeshulladék-égetője. Főként gyógyszeripari és vegyipari hulladékok megsemmisítésére szakosodott. Az 1990-ben lezajlott próbaüzem után 1991-ben kapta meg a végleges üzemeltetési engedélyt.

Bár Dorog Párkánytól légvonalban mindössze 8 kilométerre fekszik, az uralkodó szélirány miatt kicsi a valószínűsége, hogy a dorogi medence légszennyezése – aminek háromnegyede a Válaszúton Alapítvány adatai alapján Lábatlanon, Nyergesújfalun és Dorogon kerül a levegőbe – befolyásolná Párkány levegőjének minőségét. Esztergomban és Dorogon viszont évente 50–100 olyan nap van, amikor határérték feletti értékeket mérnek.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?