Remák Dezső harmadik helye

Remák Dezső

Csak fél ponttal lemaradva az előtte végzőktől a harmadik helyen zárt a szeniorok között a zétényi Remák Béla az Aranygyalogért folyó karácsonyi sakktornán, amely egyben Erik Britan-emlékverseny volt, s tizenegyedik alkalommal zajlott a Sninai járásban fekvő Belá nad Cirochouban. 

Kilencvenen ültek asztalhoz. „Már ötször vettem részt ezen a kiválóan megszervezett tornán, de most értem el a legnagyobb sikeremet, aminek nagyon örülök. Szívesen járok oda a szívélyes fogadtatás és vendéglátás, valamint a komoly játékerőt felvonultató versenytársak miatt. Remek felkészülést jelentett számomra az elkövetkezendő kihívásokra. Remélem, idén is kijön a lépés. Eredményeimmel továbbra is a sakkot szeretném népszerűsíteni régiónkban, korosztálytól függetlenül”– nyilatkozta lapunknak a 63 éves Remák, aki korábban Királyhelmecen és Tiszacsernyőben is játszott.
 

Érdekes

11. ARANYGYALOGÉRT FOLYÓ VIADAL

(Erik Britan-emlékverseny), Belá nad Cirochou (90 induló) – szeniorok: 1. Cyril Cehelskýl 5,5, 2. Andrej Šuťák Andrej (mindkettő Šachy Reuter Humenné) 5,5, 3. Remák Dezső (Zatín) 5. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?