KFC: Nurkovics marad, Mészáros és Šurnovský távozott

KFC
Komárom |

Múlt hétfőtől hazai környezetben készül a II. ligás komáromi futballcsapat, amely a negyedik helyről várja a tavaszi rajtot. Javában tart az átigazolási időszak, de lassan már körvonalazódik, hogy kikre számíthat Jozef Olejník vezetőedző. 

Az első gyakorlásokon 26 játékos volt jelen, közülük többen próbajátékon vettek részt. 

Négy meghatározó játékos, Šurnovský, Mikeš, Mészáros és Nurkovics hiányzott. A tehetséges hátvéd, Šurnovský visszatért az élvonalbeli nyitrai együtteshez, Mikeš, az örökmozgó középpályás térdműtéten esett át, Mészáros András pedig várhatóan Aranyosmaróton folytatja pályafutását. Szamir Nurkovics családi okok miatt később csatlakozik az együtteshez. Cséplő Gyula csapatvezető megerősítette, hogy a komáromiak 26 éves szerb középcsatára – aki 12 góljával harmadik a góllövőlistán – a KFC-ben marad, s hozzátette, hogy a játékoskeret kialakítása későbbre várható.

„Látszott a srácokon, hogy folytatni akarják azt a komoly munkát, amelyet 2018 januárjában elkezdtünk. Az is jelzi, hogy jó úton haladunk, hogy a kulcsjátékosaink iránt élvonalbeli klubok érdeklődnek – szögezte le lapunknak Jozef Olejník, a KFC mestere. – Az új szerzeményeknél a játéktudás mellett fontos a jellembeli tulajdonságok elbírálása, a csapathoz való kötődés és klub stratégiai céljainak tudomásul vétele. A város és a régió lakossága érzékeltette velünk, hogy szereti a minőségi focit, ezt bizonyítja, hogy néhány őszi meccsünkre több mint ezren látogattak ki. Ezért hálásak vagyunk, és tavasszal is jó teljesítménnyel akarjuk meghálálni a szurkolóink bizalmát.”

A komáromi futballközvéleményt huzamosabb ideje az is foglalkoztatja, mikor kezdik el a munkálatokat a magyarországi támogatásból felújítandó stadionon, és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra kialakításán. Baráth György, a KFC elnöke ezzel kapcsolatos kérdésünkre a következőket válaszolta: „Az ígért magyarországi pénzforrás, amelyet a magyar kormány az MLSZ közreműködésével biztosít a beruházás kivitelezéséhez, a rendelkezésünkre áll. Most készül a tervdokumentáció, zajlanak a szükséges tárgyalások a beruházás érintettjeivel. Véleményem szerint leghamarabb idén nyáron megkezdődhetnek a munkálatok, amelyek várhatóan két éven belül befejeződnek.”

A komáromiak lejátszották első felkészülési meccsüket, múlt szerdán idegenben 2:0-ra legyőzték az NB II-es soroksári csapatot. Holnap délután az Olejník-legénység a Fortuna ligás aranyosmarótiakhoz látogat. 

Február 4–8. között a dunaszerdelyi MOL Akadémián edzőtáborozik a KFC, amely a tavaszi rajtig 11 edzőmérkőzést játszik, február 9-én idegenben a cseh I. ligás Olomouccal találkozik, február 20-án pedig Vágsellyére látogat, majd három nappal később a III. ligás bősi csapatot fogadja. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?