Focipálya méretű "takarítóhajóval" tisztítanák meg az óceánokat a műanyaghulladéktól

szemét
Genf |

Focipálya méretű "takarítóhajóval" tisztítaná meg az óceánokat a nagy méretű műanyaghulladékoktól egy svájci felfedező-kalandor, aki a szerdán megkezdődött 46. Genfi Nemzetközi Találmányi Kiállítás első napján mutatta be a közönségnek a világon egyedülállónak számító Manta nevű hajó makettjét.

Yvan Bourgnon 2016 szeptemberében hozta létre a The SeaCleaners nevű szervezetet, mert "sokkolta a tengerekben felgyülemlett műanyaghulladék mennyisége". Bourgnon, aki az elmúlt másfél évet a Manta megépítéséhez szükséges tanulmányoknak és anyagi erőforrások előteremtésének szentelte, szerdán mutatta be a hajó végső verzióját.

A quadrimarán a tervek szerint 70 méter hosszú, 49 méter széles és 61 méter magas lesz. Marc Lebrun projektmenedzser szerint a hajó innovatív hibrid hajtóműrendszere szél- és napenergiára, valamint a Dyna-Rigg nevű vitorlarendszerre épül. A jármű képes lesz gyorsan megközelíteni az erősen szennyezett területeket akár a nyílt vízen, a part menti térségben, vagy a folyótorkolatnál.

A Manta fedélzetén egy üzemet alakítanak ki a begyűjtött műanyaghulladék szétválogatására, feldolgozására és tárolására. Egy speciális begyűjtő-rendszer fog gondoskodni arról, hogy a vízben lévő szemét minél gyorsabban a fedélzetre kerüljön.

Az óceánok további szennyeződésének megakadályozása érdekében a Mantát egy laboratóriummal is felszerelik, elősegítve a műanyaghulladékok helyének, mennyiségének és minőségének a meghatározását. Az adatok szabadon hozzáférhetőek lesznek a nemzetközi közösség számára.

Lebrun szerint a Manta naponta csaknem tíz tonna műanyagszemét begyűjtésére és feldolgozására lesz képes, ami egy nagyjából 25 napos misszió esetén 250 tonna hulladékot jelent. A hajó tervezett legénysége 40 fő, ebből nyolc a jármű, 32 a fedélzeti üzem működtetéséért felel.

Lebrun szerint noha egyetlen hajó megépítése nagyjából 30 millió euróba kerül, essig annyi magánvállalat, civilszervezet és alapítvány támogatását szerezték meg - sőt még néhány ország kormányának érdeklődését is felkeltették -, hogy terveik szerint a jövőben csaknem száz ilyen gigászi hajót fognak legyártani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?