114 millió eurós beruházás vár a kassai U.S. Steel acélműre

peter pellegrini

James E. Bruno, a kelet-szlovákiai U. S. Steel elnöke tegnap délelőtt jelentette be Peter Pellegrini miniszterelnök jelenlétében, hogy az elektrotechnikai acél gyártásához szükséges gyártósor megépítését 2019 második felére, beindítását pedig 2020 utolsó negyedévére tervezik. 

A 130 millió dolláros (kb. 114 millió euró) befektetésnek köszönhetően évente akár százezer tonnányi terméket lesznek képesek legyártani. A magas minőségű, NGO elektrotechnikai acél iránt Bruno szerint egyre nagyobb a kereslet a világpiacon. „Az említett befektetés nagyon fontos alkotóeleme vállalatunk hosszú távú stratégiájának és a gyártási kapacitás diverzifikálásának. Az új gyártósor termékeinek túlnyomó részét már sikerült leszerződtetni a stratégiai vevőinkkel. Biztos vagyok benne, hogy ezt a fejlesztést a kassaiközösség nagy örömmel fogadja, illetve hogy ennek köszönhetően Szlovákia vezető szerepet fog képviselni az európai acéliparban” – mondta a kormánnyal tartott tárgyalás utáni sajtótájékoztatón James E. Bruno. Hozzátette, az új gyártósor olyan acéllemezek és acéltermékek gyártását teszi lehetővé, melyeket az elektromos autók és generátorok gyártásánál tudnak felhasználni. 

Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök szerint annak ellenére, hogy a kormány és a kassai U. S. Steel között már nem érvényes az évekkel ezelőtt megkötött együttműködési memorandum, az acélgyár fontosságát és stratégiai szerepét figyelembe véve továbbra is speciális kapcsolatban vannak. „Az acélgyár elnöke azt is elmondta, hogy a jövőben talánegy újabb memorandumot kötnek a kormánnyal. Mi ezt szívesen fogadjuk” – mondta Pellegrini, aki szerint a kassai U. S. Steel a szóban forgó fejlesztés kapcsán nem kérte a kormány segítségét. „Mivel a kabinet pénzbeli támogatással nem tudja segíteni a fejlesztést, inkább arra törekszünk, hogy valamilyen módon megoldjuk vagy segítsük megoldani a környezetvédelmi kérdéseket, mivel ez is nagy mértékben hozzájárul a levegő minőségének és a környezet általános minőségének javításához ebben a régióban” – magyarázta a miniszterelnök. Peter Žiga, a Smer gazdasági minisztere szerint jó hír, hogy az új gyártósoron legyártott acéllemezeket elsősorban az autóipar fogja felhasználni elektromos autók gyártásánál.

„Mivel már az összes szlovákiai autógyár jelezte az elektromos autók jövőbeli gyártásának lehetőségét, a U. S. Steelben történő fejlesztések rengeteg pozitívumot hozhatnak a Kassa határába tervezendő enyickei stratégiai parknak. Az igaz, hogy sohasem tudjuk előre megmondani, pontosan milyen beruházások érkeznek egy stratégiai parkba, az viszont biztos, hogy a befektetők figyelembe fogják venni azokat a gyártókat és az iparágazatokat, amelyek a kassai régióban működnek”

– zárta Peter Žiga. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?