Kiska: Mindnyájunknak szükségünk van az egyetértésre, toleranciára, szeretetre

kiska
Pozsony |

Meggyőződésre és felekezetre való tekintet nélkül mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy hallhassuk az egyetértés, a tolerancia, a tisztelet és a szeretet hangját, jelentette ki szerdán Andrej Kiska államfő az elnöki palotában, ahol az egyházak és vallási közösségek képviselőit fogadta.

„Önök azok, aki számára a hívők megnyitják a szívüket, és akiktől talán a legkönnyebben fogadják be a kölcsönös tisztelet és az eltérő vélemények elfogadásának gondolatát” – mondta Kiska. Hozzátette: az igazságosságra kell törekedni, de fontos az is, hogy megbocsássunk azoknak, akik hibát követtek el. „A kölcsönös tolerancia és a tisztelet, az igazságérzet és a tisztesség, a megbocsátás képessége minden modern társadalom alappillérei. Ezeknek az értékeknek a kiterjesztésével válhat sikeressé a társadalmunk, a tagjai pedig így lehetnek elégedettek és boldogok” – jelentette ki az államfő. 

Kiska emlékeztetett, hogy az elnöki palotában már ötödik alkalommal fogadta az egyházak és vallási közösségek képviselőit. Köszönetet mondott nekik a Szlovákiában végzett tevékenységükért, valamint a más országokban élők hívők támogatásáért és megsegítéséért is.

Peter Rusnák görög katolikus püspök a találkozón elmondta: annak a világnak, amely tele van konfliktusokkal, olyan emberekre van szüksége, akik képesek a rosszindulat ellenére összekötni az embereket, és egyetértést, békét teremteni. „Szellemi tisztánlátással, nyitott lélekkel, szívvel és elmével kell élni. Kérni kell az Úristen bölcsességét, hogy segítsen az isteni igével összhangban észlelni az emberek valódi igényeit, és azokra megfelelő választ adni, és így hirdetni az Úr Jézus Krisztus evangéliumát, amely az egyházaink feladata is” – mondta Miloš Klátik, az ágostai hitvallású evangélikus egyház volt egyetemes püspöke.

Igor Rintel, a szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetségének elnöke rámutatott, hogy zsidó szempontból az európai biztonsági helyzet látványosan romlik. „Minden zsinagóga előtt fegyveres őröknek kell állniuk, egy bevásárlás vagy egy koncert bármikor vérengzéssé változhat” – mondta. Hozzátette: Szlovákia Nyugat-Európához képest „a béke oázisa”. Úgy véli, ehhez az egyházak képviselői is hozzásegítettek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?