Lemondott az igazgató, pályázatot írt ki a megye

Buda Ildikó
Érsekújvár |

Buda Ildikót, az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ igazgatóhelyettesét bízta meg ideiglenesen a fenntartó az intézmény vezetésével. Nyitra megye önkormányzata pályázatot hirdetett az igazgatói poszt betöltésére, amely január 18-án zárul le.

A decemberben foglalkozott a megyei testület az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ körüli, hónapok óta gyűrűző botrányokkal. A testület elfogadta Marta Šimo-Svrčeková igazgatónő lemondását, és új pályázatot írt ki a tisztségre. Egy alkalommal Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere, megyei képviselő már javaslatot tett Šimo-Svrčeková leváltására, arra hivatkozva, hogy a művelődési központ vezetőjéről az ellenőrzés során kiderült, számos hibát követett el a munkája során. Az intézet vezetője emellett megengedhetetlen hangnemben beszélt az alkalmazottaival. Az alkalmazottak eljuttatták a testület néhány tagjához azt a hangfelvételt, amellyel a központ dolgozói bizonyítják, hogy durván szidalmazta őket az igazgatónő. Milan Belica megyeelnök akkor nem írta alá a testület határozatát az igazgató leváltásáról. Ezt követően történt, hogy az igazgatónő egy szóváltás során hátba vágta az egyik alkalmazottat. Buda Ildikó elmondta, nyolc éve dolgozik a központban, és csaknem öt éve próbálkoztak azzal, hogy felhívják a fenntartó figyelmét a munkahelyükön uralkodó állapotokra. Több megyei képviselő is szólt az érdekükben, ám a nyitrai származású igazgatónő maradt a helyén. „Több táborra szakadt a művelődési központban dolgozók csapata. Az igazgatónővel nehéz volt szót érteni, mert amit az egyik napon megígért, azt másnap rossz hangulatában cáfolta. Nehéz helyzetben voltunk, mert sikerült elüldöznie olyan szakembereket, akik szívesen együttműködtek volna a központunkkal. Az utóbbi időben már nem volt bátorságunk újabb személyeket felkérni a közös munkára, mert nem tudtuk, milyen lesz a fogadtatásuk” – mondta Buda Ildikó.

Az év első két hónapjában a tavaly megvalósult rendezvényeket összegzik, az ezzel kapcsolatos adminisztrációs munkákat végzik. Buda Ildikó elmondta, idén folytatni szeretnék az ismeretterjesztő előadások, kiállítások és versenyek szervezését, alkotóműhelyeket nyitnak. Együttműködnek a bellegszencsei (Podhájska) termálfürdő minigalériájával, ahol a látogatók megismerkedhetnek a térségbeli képzőművészek és kézművesek alkotásaival.

„Nem indulok a pályázaton, de nagyon szeretném, ha olyan ember kerülne a művelődési központ élére, aki élvezné a kollégák bizalmát. Szeretném, ha örömmel és lelkesedéssel dolgozhatnánk. Feszült, félelemmel teli légkörben nem lehet minőségi munkát végezni” – mondta Buda Ildikó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?