Történelmi kiállítás a Thain János Múzeumban

Thain János Múzeum
Érsekújvár |

Az első köztársaságok történelmi kiállításra várják a régióbeli iskolák tanulóit, pedagógusait a megyei fenntartású Thain János Múzeumba. A magyarországi és szlovákiai dokumentumokat, korabeli öltözékeket és tárgyakat is bemutató kiállításon jeles emlékhelyekről készült fényképek láthatók.

 

Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulását, az 1918-as és az 1919-es év jelentős történelmi eseményeit bemutató kiállítás kurátora Pavol Rusnák, a Thain János Múzeum munkatárasa. A kiállítás anyagát a komáromi Duna Menti Múzeummal és a Nyitra Menti Múzeummal együttműköde állították össze. Értékes kiegészítésként a Szlovák Vasúti Múzeumtól és a budapesti Hadtörténeti Intézettől és Múzeumtól kapott fényképekkel, tárgyakkal tették még gazdagabbá. A múzeum első emeleti termében bemutatják a magyar Vörös Hadsereg katonai egyenruhájának másolatát, továbbá plakátokat, portrékat, korabeli katonai felszereléseket is láthatnak az érdeklődők. Az akkori történelmi eseményeket összefoglaló kísérőszövegből kiderül, hogy abban az időben Magyarország elveszítette az adminisztratív és katonai ellenőrzést a szlovákiai, illetve a kárpátalji területek felett. A kiállítás szervezői külön figyelmet fordítottak arra, hogy a sorsdöntő eseményekről is beszámoljanak, mint amilyen a demarkációs vonal meghúzása volt 1918. december 23-án, és még több információt kapjanak az érdeklődők az 1919-es januári eseményekről, amikor Szlovákiát a Csehszlovák Köztársasághoz csatolták. A két világháború közötti első köztársaság területe száznegyvenezer négyzetkilométer volt. Az eltérő gazdasági fejlettségű, egybekapcsolt országrészek lakosságának más-más viszonya volt az államalkotó központhoz, különböző elvárásaik voltak az új állam kiépítésével szemben.

Az izgalmas történelmi sétát kínáló vándorkiállítást március 7-ig tekinthetik meg az érdeklődők, hétfőtől péntekig 8 és 17 óra között, szombaton 9-től 13 óráig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?