100 eurós bírság a telefonáló sofőröknek

telefonáló sofőr
Pozsony |

Mivel tavaly számos balesetet okoztak a handsfree készülék nélkül telefonáló sofőrök, a rendőrség szigorítani fogja az ezért a kihágásért járó bírságot. Az Országos Rendőrfőkapitányság kezdeményezésére fogják ismét módosítani a közúti közlekedésről szóló törvényt. A rendőrség ugyanis a 2018-as baleseti statisztikák alapján akarja szigorítani a büntetések egy részét.

 

Szigorodó szabályok

Mint ahogy arról múlt héten tájékoztattunk, szigorítani fogják a legtöbb kétéves tapasztalattal rendelkező kezdő sofőrökre vonatkozó büntetéseket. Két súlyos szabálysértés után ismét el kell majd végezniük az alkalmassági vizsgát az autósiskolában.
A további, minden sofőrt érintő szigorítás viszont már a telefonálást érinti. A rendőrség szerint a sofőrök túlnyomó többsége mintha nem tudatosítaná, mennyire veszélyes a telefonálás vagy SMSüzenetek írása vezetés közben. Úgy döntöttek ezért, hogy megduplázzák ezért a kihágásért a bírságokat. „A helyszíni bírság 50 euró helyett 100 lesz, hatósági eljárás során pedig 100 helyett 200 euró” – magyarázta a közlekedésrendészet igazgatója, Ľuboš Rumanovský.

A tervezett módosítás bármilyen berendezés kezelését tiltani fogja a gépjárművet vezető sofőröknek. „Nemcsak telefonálni lesz tilos, de büntetünk majd azért is, ha a mobilt egy sofőr csak a kezében tartja. Más, elektronikus berendezések használata is tiltott lesz, a közlekedésbiztonság szempontjából ugyanis hatalmas kockázat, ha a sofőr nem szentel kellő figyelmet az úttestre” – fűzte hozzá Lučanský.

Új távcsövek

A rendőrség technikailag is felkészül a szigorúbb szabályozásra, összesen 391 olyan speciális távcsövet is vásárolnak, amellyel nagyobb távolságból is lefülelhetik a telefonáló sofőrt. A távcsővel fényképet is készíthetnek a szabálysértésről. „Olyan berendezéseket akarunk venni, amelyekkel minimum egy kilométeres távolságig tudjuk igazolni, hogy egy sofőr telefonál, vagy a kezében tartja a mobilt. Bízok benne, hogy sikerül beszerezni ezeket a berendezéseket” – mondta Rumanovský.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?