Bugár nem mondta meg, a Híd támogatni fogja-e Ficót az alkotmánybíró-választáson

Bugár Fico
Pozsony |

Bugár Béla, a Híd elnöke nem árulta el, hogy a pártja támogatni fogja-e Robert Ficót, a Smer-SD elnökét az alkotmánybírójelölt-választáson. Nem mondta meg azt sem, hogy ha ő nyerné az elnökválasztást, kinevezné-e Ficót alkotmánybírónak.

„Ez még messze van” – mondta Bugár a hétfői sajtótájékoztatóján, melyen bejelentette: összegyűlt a megfelelő számú aláírást ahhoz, hogy indulhasson az elnökválasztáson. A petíciót hétfőn adta le a parlamentben.

Bugár az alkotmánybírójelölt-választással összefüggésben meg akarja várni a pályázók nyilvános meghallgatását, amely január 23-án kezdődik. „A parlamenti ülés előtt, ahogy mindig, frakcióülést fogunk tartani (január 28.), melyen eldöntjük, melyik 18 jelöltet fogjuk támogatni” – tette hozzá a Híd elnöke.

 

Bugár egyben hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a parlament megválassza a 18 alkotmánybíró-jelöltet, akik közül az államfő aztán kiválaszthatja a kilenc új alkotmánybírót.

A képviselőknek a január 29-én kezdődő parlamenti ülésen kellene megválasztaniuk a 18 alkotmánybíró-jelöltet. Közülük az államfő nevezi majd ki a kilenc új alkotmánybírót. A kinevezett bírók 12 éves megbízatási ideje azzal a nappal kezdődik meg, amikor leteszik az esküt az Alkotmánybíróságon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?