20 százalékkal visszaesett a dízelautók eladása

Pozsony |

Tovább emelkedik az érdeklődés az új autók iránt, több, tízévesnél is öregebb használt gépkocsit hoztunk be külföldről, s egyre csökken a dízelmotorok népszerűsége – derül ki a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) statisztikájából.

 

Tavaly Szlovákiában összesen 98 080 új személyautót vásároltak az országban, ami 2017-hez képest 1995 gépjárművel több. „Azt a mágikus százezres határt mindeddig nem sikerült átlépni, de majd idén talán erre is sor kerül” – közölte Pavol Prepiak, a ZAP elnöke. Összesítve az országban tavaly 111 865 gépjárművet értékesítettek, a legnagyobb ugrást éves szinten a nagy munkagépek, teherautók és kamionok könyvelték el, ami a ZAP szerint elsősorban a nagy fővárosban és annak környékén megvalósuló közlekedési és egyéb projekteknek köszönhető.

„Általánosságban viszont megfigyelhető a trend Európában, hogy az új generáció, a fiatalok számára már nem fontos, hogy autó tulajdonosai legyenek, inkább használni akarják a gépkocsit. Ezért olyan népszerűek a gépjárműmegosztási szolgáltatások, amikor egy autót használnak többen. Idővel ez a trend hozzánk is elér, minek következtében csökkenhet majd az új autók értékesítése” – mondta Prepiak. A ZAP információi szerint tavaly a gépjárművek 64,79 százalékát vették jogi személyek, 35,21 százalékot vásároltak természetes személyek. Szlovákiába tavaly 71 542 használt gépkocsit hoztak be, az összes regisztráció 57 százalékát képezték az új autók. Prepiak szerint a használt gépkocsik behozatalán is megmutatkozik, milyen eredménye van annak, ha a kormány vagy egy minisztérium szakértőkkel való egyeztetés nélkül módosít bizonyos előírásokat. „A regisztrációs díjat Szlovákiában egyebek mellett az autó kora is befolyásolja. Minél öregebb egy autó, annál alacsonyabb ez az illeték. Ezzel arra motiváljuk az embereket, hogy öreg autókat vásároljanak, olyanokat, amelyek szennyezik a légkört. Míg Európában a környezetet legkevésbé szennyező gépjárművek vásárlását támogatják a kormányok, mi ennek ellentettjét tesszük” – állítja Prepiak. A ZAP adatai szerint ennek egyik eredménye, hogy míg 2016-ban 21 800 tíz évesnél is idősebb használt autót hoztak be az országba, addig tavaly már több mint 28 ezret.

Ami a személyautók meghajtását illeti, tavaly 20 százalékkal visszaesett a dízelautók értékesítése, 15 százalékkal több benzines autót és 27,5 százalékkal több benzines hibridautót adtak el. Az állami támogatások miatt 40 százalékkal megugrott az elektromos meghajtású gépkocsik eladása is, ám mivel a támogatás már véget ért, ez a trend idén minden jel szerint nem fog folytatódni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?