Újra történelmet akarnak írni a DAC futballistái

dac edzes
Dunaszerdahely |

Huszonhárom játékossal kezdte meg a téli felkészülést szombaton délután a DAC labdarúgócsapata. A sárga-kékekhez egyelőre egy új játékos érkezett, a fiatal Csóka Dániel, és öt U19-es futballista is a felnőttekkel edz.

Még lesz játékosmozgás

Az átigazolási időszak bombahíre az volt, hogy Vakoun Issouf Bayo a Celtic Glasgowba igazol. „Egyrészt nyilván nem örülök neki, hogy egy remek csatár elhagyja a klubot, másrészt a DAC számára óriási büszkeség, hogy egy játékosa olyan nagy múltú, sikeres klubba igazol, mint a Celtic. Ezért őszinte gratuláció jár Bayónak, Jan van Daele klubmenedzsernek és az egész DAC-nak. Nekünk most azon kell gondolkoznunk, ki lesz az új csatár. De ezt most még nem tudom” – jelentette ki mosolyogva Hyballa.

Az edző elképzelései szerint 2-3 új játékosnak kellene érkeznie. Az első új szerzemény a 18 éves Csóka Dániel, a magyar U19-es válogatott hátvéd a Wolverhampton Wandererstől érkezett másfél évre kölcsönbe. „Igazán tehetséges ballábas középhátvéd, aki akár az első tavaszi meccsen is játszhat, ha a felkészülés során meggyőz erről. Nekem nem gond nagyon fiatal játékosokat a pályára küldeni” – jegyezte meg Csókával kapcsolatban a DAC szakvezetője.

Hyballa szerint még várhatók változások a keretben: „Két-három játékos még távozhat.”

A német tréner a felkészülés elejére öt ifit is behívott, hogy 11 a 11 ellen tudjanak játszani az edzéseken, mivel négy stabil kerettag az U21-es válogatottal edzőtáborozik Törökországban. Nem kizárt, hogy az ifik hosszabb ideig is az első csapattal maradhatnak. „Nagy Laci már gyakorlatilag az én csapatomban van, a többiek pedig hosszabb-rövidebb ideig edzenek velünk, úgyhogy jól ismerem őket” – mondta Hyballa.

Érdekes

Tények az első edzésről

Az első edzésen részt vettek: Macej, Jedlička, Száraz – Huk, Koštrna, Šimčák, Csóka, Šatka, Davis, Kone, Malý, Blackman, Vida K., Tretyakov, Kalmár, Vida M., Čmelík, Nagy, Divkovic, Bilenkij, Kelemen, Gembický, Bari

Később csatlakozik: Slančík, Špiriak, Baumgartner, Bednár (az U21-es válogatottal edzőtáboroznak), Herc (január 17-ig anyaegyesületénél, a Wolverhampton Wanderesnél készül)

Érkezett: Csóka Dániel (kölcsönbe a Wolverhamptontól), Matúš Malý, Nagy László, Gembický Stebastian, Kelemen Marko, Bari Krisztián (az ifiből)

Távozott: Bayo (Celtic Glasgow), Záhumenský (Karviná, kölcsönbe), Černák (Michalovce, kölcsönbe), Almási (ŠTK Šamorín, kölcsönbe), Rimarenko (KFC Komárno, kölcsönbe), Bajic (boszniai próbajátékon van)

Nem kevés az öt hét

Az élvonalbeli csapatok közül a DAC kezdte meg utolsónak a felkészülést. Hyballa azonban nem tart attól, hogy az öt hét kevés lenne. „Ismerem a stílusom, nagyon kemény edzéseim vannak, napi két tréning, és minden edzés két óráig tart. Emellett lesz hét felkészülési meccsünk. Szerintem mi voltunk a legjobb kondícióban lévő csapat 2018-ban, és azt gondolom, az én edzésmódszeremmel az öt hét pont elég. Biztos vagyok benne, hogy kiváló fizikai állapotban lesz mindenki. Nemzetközi csapat vagyunk, ráadásul az EL-selejtezők miatt nyáron nagyon rövid volt a pihenés. Így legalább a játékosok egy kicsit hosszabb időt tölthettek a családjukkal, és focira éhesen tértek vissza Dunaszerdahelyre” – magyarázta Hyballa.

Szavait alátámasztották a futballisták is. „Nem is tudom, volt-e valaha ilyen hosszú szünetem, már vártam, hogy kezdjük a felkészülést – vallotta be Kalmár Zsolt, akivel kapcsolatban Hyballa Bayo pótlását elemezgetve megjegyezte, hogy akár még ő is játszhat hamis kilences poszton. – Lipcsében már játszottam ezen a pozíción, de azért a középpályán mégis más. Vida Kristopher nagyon jól megoldja a feladatát elöl.”

Újabb klubrekord nyomában

Éppen Vida szerepelt középcsatárként az utolsó őszi fordulóban, a szerediek otthonában, amikor Bayo eltiltás miatt nem játszhatott. Elefántcsontparti társa klubváltása Vida Kristophert is ösztönzi. „Már Šafranko példáján is láthattuk, hogy nem lehetetlen nyugatra igazolni, Bayo pedig még nagyobb transzfert vitt véghez. Minket is motivál, hogy egy ilyen teljesítmény után továbbléphetünk. De nyilván örülünk, hogy itt lehetünk a DAC-ban, láthatjuk, hogyan fejlődik a klub, és sorra döntjük meg a klubtörténeti rekordokat. Ezért is szeretnénk bajnokok lenni, mert az megint nagyon nagyot szólna!” – mondta Vida.

A DAC jelenleg a második helyen áll a Fortuna Ligában, lemaradása nyolc pont a pozsonyi Slovannal szemben, és négy ponttal előzi meg a zsolnaiakat.

„Jó hangulatban érkeztünk, egy hónapja nem láttuk egymást, és már várjuk a kemény munkát” – jelentette ki Tomáš Huk csapatkapitány. A csapat most már a MOL Akadémia új főépületében találkozott, Hyballa szerint BL-kompatibilis a létesítmény. Huk is kiemelte, ilyen környezetben nem lehet kis célokkal megelégedni. „Üldözni fogjuk a Slovant a bajnoki címért folyó harcban” – ígérte a kapitány.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?