A márciusi elnökválasztás több mint 12,7 millió euróba fog kerülni

Pozsony |

A márciusi elnökválasztás várhatóan több mint 12,7 millió euróba fog kerülni. A Belügyminisztérium költségvetéséből több mint 11 266 873 eurót, a Statisztikai Hivatal költségvetéséből pedig 1 494 750 eurót fordítanak erre a célra. Ez a 2019-es szlovákiai elnökválasztás szervezési és technikai oldalának biztosításáról szóló javaslatból derül ki.

 

A feltüntetett összeg mindkét forduló kiadásait fedezi.

A belügyi tárca által biztosított összegből térítik a választási bizottságok tagjainak és jegyzőkönyvvezetőinek a munkadíját, továbbá a szavazólapok, az iránymutatók és tájékoztató jellegű anyagok, valamint a választási nyomtatványok kinyomtatásának költségeit. A maradékból a választási bizottságok tevékenységét és a szavazóhelyiségek felszerelését biztosítják, továbbá a közrend fenntartását a választások napján. A Statisztikai Hivatal által biztosított összeget a választások eredményeinek feldolgozására fordítják.

 

Az elnökválasztásra március 16-án, szombaton kerül sor, a második forduló március 30-án esedékes. Második fordulót abban az esetben tartanak, ha a választások első körében egyik jelölt sem szerzi meg az érvényes szavazatok több mint felét. A második körbe az első forduló két legsikeresebb jelöltje léphet tovább. Az elnökjelöltekről szóló javaslatokat legkésőbb 2019. január 31. éjfélig kell eljuttatni a parlamentbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?